NB I: a válogatott csatár kész pályafutása folytatására

2017.09.12. 16:37
null
Lázok János az előző szezonban a Paks ellen szerezte az első bajnoki gólját az Újpestben (Fotó: Nemzeti Sport)
A kétszeres válogatott támadó, Lázok János a nyáron távozott Újpestről, azóta nincs csapata. A csatárt sérülések is hátráltatták az elmúlt időszakban, ezért sem kötelezte el még magát sehová, de most már újra százszázalékos állapotban van a térde, és a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, kész a folytatásra.

 

Lázok János az előző szezonban 24 bajnoki meccsen öt gólt szerzett az Újpestben úgy, hogy az utolsó két hónapban sérülés miatt már csak egyszer lépett pályára.

„Tavaly decemberben volt egy térdműtétem, amely után azonban sajnos sokáig nem jött rendbe teljesen a lábam, egész tavasszal éreztem a fájdalmat – reagált a hogylétét firtató kérdésünkre Lázok János. Nyáron viszont egy speciális rehabilitációs edző segítségével sikerült helyrehoznunk a térdemet, elmúlt a fájdalom, és most már mondhatom, százszázalékos állapotban van.”

Kérdés, hogy az átigazolási piac zárása után hol találhat még magának csapatot, hiszen a keretek ilyenkorra a legtöbb klubnál már kialakulnak. Viszont ő szabadon igazolható, így bármikor szerződtethetik. Korábban – ahogy azt a Nemzeti Sport Online anno jelezte is – az NB II-es Kisvárda érdeklődéséről lehetett hallani vele kapcsolatban.

„Voltak érdeklődők, és valóban köztük volt a Kisvárda, ajánlatot is kaptam a klubtól, de amíg nem voltam megfelelő állapotban, nem szerettem volna elkötelezni magam. Az NB II és az NB I egyaránt szóba jöhet, mert miután az előző idényben az Újpestben annak ellenére a házi góllövőlista második helyén végeztem (Nemanja Andriccsal holtversenyben – a szerző), hogy a sérülésem miatt kevesebbet játszottam, úgy érzem, még az NB I-ben is több csapat segítségére tudnék lenni” – fogalmazott Lázok, aki 2004-től kezdődően Békéscsabától Duisburgon át Újpestig hét klubnál futballozott profi pályafutása során.

A 32 éves csatár úgy véli, jó néhány évig a pályán lehet még, ezért bízik benne, hogy mielőbb sikerül csapatot találnia.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolhatóként, legutóbb Standard Liege – Belgium), Filipovic Marko (Vasas Kubala Akadémia), Gelencsér Bence (Ferencváros), Gundel-Takács Bence (Puskás Akadémia), Hulicsár Máté (Kecskeméti LC), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Máté Zsolt (Bp. Honvéd), Nagy Dániel (Würzburger Kickers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd), Simon Krisztián (1860 München – Németország, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (macedón, FK Renova – Macedónia), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: Anton Salétros (svéd-magyar, AIK – Svédország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Nikola Mitrovics (szabadon igazolható, legutóbb Anorthoszisz – Ciprus)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Balajcza Szabolcs (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Enisz Bardi (macedón, Levante – Spanyolország), Ferkel Miklós (REAC), Gubacsi Zoltán (kozármislenyi kölcsön után STC Salgótarján), Kylian Hazard (belga, Chelsea FC – Anglia), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia), Lázok János (szabadon igazolható), Molnár Sándor (BKV Előre), Nagy Gábor (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Mihailo Perovics (montenegrói, FK Vozsdovac – Szerbia), Pünkösdi Kristóf (Cered VSE), Sallay Botond Gábor (REAC), Sándli Márk (FC Dabas), Tóth Patrik (Balassagyarmati VSE), Tóth Roland (Kecskeméti LC), Virág Szilárd (Szentlőrinc SE)
Kölcsönbe távozók: Souleymane Diarra (mali, Racing Club de Lens – Franciaország), Gere Zoltán (STC Salgótarján)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, onnan Termalica Nieciecza – Lengyelország, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik