MK: Bódog komolyan veszi, megfigyelőt küldött a Veszprém ellen

2017.09.18. 18:11
Kedden és szerdán az élvonalbeli csapatok számára is megkezdődik a Magyar Kupa küzdelemsorozata, így a DVTK is ott lesz a főtábla első körében. A miskolciak a Pakstól elszenvedett bajnoki vereség után Veszprémbe látogatnak, és Bódog Tamás elárulta, olyannyira nem veszi félvállról csapata NB III-as ellenfelét, hogy annak hétvégi bajnokijára külön megfigyelőt is küldött.

A Diósgyőr szakvezetője a klub hivatalos honlapjának elárulta, örül neki, hogy alig három nappal a vesztes bajnoki után ismét pályára küldheti csapatát.

„Egy vereség után mindig kedvező, ha hamar következik a következő mérkőzés, mert az elvesztett pontokat ugyan nem lehet visszaszerezni, de egy győzelem javíthat a hangulaton. Azért is szükségünk van a sikerre, hogy pozitív élménnyel utazzunk a hétvégén Budapestre” – magyarázta Bódog Tamás.

A VLS Veszprém hat forduló után két győzelemmel és négy vereséggel az NB III Nyugati-csoport 13. helyén áll.

„A hétvégén egy megfigyelőnk a helyszínen látta a Veszprém egy-nullás idegenbeli győzelmét a Pénzügyőr ellen. A beszámoló alapján ebben az osztályban jó játékerőt képvisel keddi ellenfelünk. Gondolom, önbizalomtól duzzadó csapat vár ránk, amely mindent megtesz az osztálykülönbség eltüntetése érdekében. Egy kis csapatnak a kupasorozat mindig kiváló lehetőséget nyújt a kitűnésre, ez is további motivációt jelent számára. Mindenképpen oda kell figyelnünk rájuk, hiba lenne lekezelni őket” – jelentette ki Bódog.

Bódog Tamás további meglátásai a kupameccsel kapcsolatban ide kattintva olvashatók.

Legfrissebb hírek

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 16:00

„A jövőben sem tervez az MTK letérni az útról, játékosokat nevel és támadófutballt játszik” – Pinezits Máté a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 23:49

Váratlan szöglet zavarta össze az egerszegi védelmet a kupadöntőn

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 08:38

Hajnal Tamás: Bántott minket, hogy az előző két döntőt nem tudtuk megnyerni

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 10:04

Gundel-Takács Bence: Jövő héten megpróbálunk ismét borsot törni a Ferencváros orra alá!

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 09:34

Gruber Zsombor: Kicsit bosszankodtam, mert én voltam kijelölve a tizenegyesre

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 08:11

Robbie Keane és Hajnal Tamás is beszélt a kupasiker értékéről; a ZTE-nél úgy számolnak, Campos marad

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 07:15

Vesztes nem volt – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 23:57
Ezek is érdekelhetik