NB I: Szupersztárok nem fognak Magyarországra jönni – Doll

2017.07.23. 21:14
null
Derbihangulat (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, az Újpest és a Ferencváros 2–2-es döntetlenre végzett egymással a derbin a labdarúgó NB I 2. fordulójában. A találkozó után a lila-fehérek vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics nem rejtette véka alá a csalódottságát, míg Thomas Doll nemcsak a meccsről, hanem a lehetséges új igazolásokról is beszélt.

„Ma is voltak egyéni hibáink, melyek kísértek minket az elmúlt meccseinken is – kezdte Thomas Doll. – Az Újpest dinamikus volt a középpályán és támadásban is, nekünk pedig a bekapott gólok után magunkra kellett találnunk. Stabilabban kellett volna védekeznünk a tizenhatos vonalánál. De játszottak nálunk olyanok, mint Böde és Otigba, akik alig vettek részt edzésen, illetve Lovrencsics Gergő megsérült. Ennek ellenére erkölcsöt mutattunk, úgyhogy tudok örülni a döntetlennek."

A német szakember hozzátette: mivel a jövő héten már nem vár rájuk nemzetközi mérkőzés, biztosan frissebbek lesznek a következő bajnokin. Ezután újságírók arról kérdezték, hogy tervez-e még erősíteni a nyáron a Fradi?

„Nagyobb játékosállományra lenne szükségünk. Bízom ezekben a fiúkban is, ám ha valaki megsérül, akkor kevés a lehetőségünk. Úgyhogy még két-három futballista érkezése is elképzelhető."

Dollnak felvetették: ez esetleg azt jelenti, hogy rosszul sikerült az eddigi erősítés?

„Nem, csak nehéz helyzetben vagyunk. Olyan futballisták, akik Törökországban és Hollandiában játszanak, ilyenkor még kivárnak, hátha kapnak komolyabb helyről ajánlatot. Nem jönnek azonnal ide. Nem vagyunk lusták, de szupersztárok nem fognak Magyarországra jönni. Próbálunk minőségi játékosokat hozni, ehhez azonban szerencse is kell."

„Derbihangulat volt, ezt köszönöm a szurkolóknak – kezdte Nebojsa Vignjevics. – Büszke vagyok a fiúkra, ugyanakkor csalódott az eredmény miatt, hiszen az utolsó percekben kaptunk gólt. Jobban kezdett a Fradi, de visszajöttünk a meccsbe, és 2–1-nél el is dönthettük volna, ha nem hibázunk támadásban. A végjátékban türelmesebbnek kell lennünk. Gratulálok a Ferencvárosnak."

A sajtótájékoztató vágatlanul

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
5 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22