FTC: profi szerződést kapott az U17-es válogatott alapembere

2017.03.28. 14:54
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy profi szerződést kötött az U17-es Európa-bajnokságra frissen kijutott labdarúgójával, Csonka Andrással.

Csonka András korábban hat felkészülési találkozón már lehetőséghez jutott a Ferencváros felnőttcsapatában. Első mérkőzését 2016 októberében játszotta, a Slovan Bratislava elleni 2–1-es győzelem alkalmával.

Csonka serdülő éveit a Gloriett SE-ben, majd a Főnix-Gold FC-ben töltötte – emellett a Kispest SE-ben futsalozott, jelenleg pedig az ELTE-BEAC-ban játszik kis pályán –, ezt követően a Ferencvároshoz került, ahol most aláírta élete első profi szerződését.

A középpályás alapembere a hazai rendezésű U17-es Eb-elitkört megnyerő, így a horvátországi kontinensviadalra kijutó magyar válogatottnak.

Csonka András a Fradi Médiának nyilatkozott szerződése aláírása után:

Legfrissebb hírek

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
3 órája

Osváth Attila: A Twente ellen nehéz dolgunk lesz – videó

Európa-liga
4 órája

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
6 órája

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
7 órája

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
7 órája

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
Tegnap, 15:07

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20