Haladás: Radót nem engedi el a Fradi, Mervóban még bíznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.09. 16:00
null
Radó Andrást nem engedi el Thomas Doll (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára készülő Haladás a hivatalos honlapján tudatta, hogy Radó Andrást nem engedi el a Ferencváros, így a 23 esztendős támadó nem tér vissza Szombathelyre. Mervó Bence érkezését még nem lehet kizárni, míg az osztrák próbajátékosról, Daniel Beichlerről nincs túl jó véleménnyel Mészöly Géza vezetőedző.

 

A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza korábban kijelentette, hogy egy támadót még mindenképpen szeretne szerződtetni a téli átigazolási időszakban. A szombathelyiek egyik kiszemeltje a Ferencváros játékosa, Radó András volt, akire azonban Thomas Doll a tavasszal is számít, így a Fradi nem engedi el.

„Amikor Radó elutazott a Fradi spanyolországi edzőtáborába, már sejtettem, kevés esély maradt, hogy tavasszal Szombathelyen futballozzon. A Ferencváros ma jelezte, hogy szüksége van a játékosra. Pedig őt egyből a csapatba tehettem volna, nem kellett volna a beépítésével bajlódni, ismerte a közeget, a játékostársakat” – mondta csalódottan Mészöly Géza a Haladás hivatalos honlapján.

Azt azonban még nem lehet kizárni, hogy Mervó Bence Szombathelyen folytatja a pályafutását. A korosztályos válogatott támadó a svájci Sion kölcsönjátékosaként a Slask Wroclawnál töltötte a tavalyi évet, ám a lengyel klub nem ragaszkodik hozzá.

„Mervó Bence még képben van, de a helyzetet nehezíti, hogy a Sionnal és a Slask Wroclawval is meg kell egyezni” – mondta Mészöly, aki a Haladás osztrák próbajátékosáról, Daniel Beichlerről is beszélt.

„Mellette szól, hogy rutinos, sok csatát megélt futballista, viszont nincs túl jó fizikai állapotban, és gólérzékenynek sem bizonyult az U19-es csapat edzőmeccsén és a tréningeken. Egy biztos: pénteken még velünk készül, a szombati, felcsúti edzőmérkőzésre viszont nem jön velünk. Ez nem azt jelenti, hogy végleg lemondtunk róla, meglátjuk, hogy alakulnak a dolgaink” – zárta mondandóját Mészöly.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: Aspore Academy – Katar), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők: Mészáros Karol (szlovákiai, DVSC)
Kölcsönből visszatérők: Devecseri Szilárd (Mezőkövesd), Jancsó András (Gyirmót FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kemenes Szabolcs (Paks), Daniel Beichler (osztrák, próbajáték, szabadon igazolható, St. Pölten – Ausztria), Mervó Bence (FC Sion – Svájc, jelenleg kölcsönben Slask Wroclaw – Lengyelország)
Távozók: Sjoerd Ars (holland, Fortuna Sittard – Hollandia), Gaál Bálint (Vasas), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Angyal Zsolt (ZTE FC), Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
21 órája

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Keane: Ha ezt a meccset nem nyerjük meg, nem is tudom, mit csináltam volna

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:38

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55
Ezek is érdekelhetik