Gyirmót: Urbányi elismerte, szerződtethetik a korábbi válogatottat

2017.02.14. 07:50
A labdarúgó NB I-ben szereplő Gyirmót vezetőedzője, Urbányi István a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elismerte, van esély a Vasassal szerződést bontó Czvitkovics Péter szerződtetésére.

„Lehetséges, hogy leigazoljuk Czvitkovics Pétert. Amikor az ember egy szezonra vagy háborúra készül, mindenféle eshetőségre fel kell készülni. Ilyenkor olyan futballistákra van szükség, akikben megvan a játéktudás és a potenciál. Péterben hatalmas bizonyítási vágy van azóta, hogy a Vasasból ilyen módon eltávolították – és ez nem kritika a Vasas ellen. Azt érzem, hogy lehet olyan típusú élet- és mérkőzéshelyzet, amikor Czvitkovics Péterre szükségünk van. Ha a tulajdonos megállapodik Péterrel, akkor én abban hiszek és bízom, hogy ez mindkét félnek lehetőség lesz”– mondta Urbányi István.Urbányi István.

Mint ismeretes, a Vasasnál a tavalyi sérülése után már nem számoltak Czvitkovics Péterrel, aki előbb az MTK-tól kért és kapott edzéslehetőséget, majd két hete a Gyirmóthoz csatlakozott.

A középpályás már egészséges, teljes értékű munkát végez, és ha nem lesz problémája a lábával, akkor jó eséllyel megállapodást is köthet az újonccal – értesült korábban a Nemzeti Sport Online.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: „Bebeto” Bara Mamadou Lamine Ndiaye (szenegáli, Doxa Katokopiasz – Ciprus), Kristián Kolcák (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Nagy Sándor (ukrajnai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Anto Radeljic (bosnyák, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Tamás Krisztián (Spezia Calcio – Olaszország), Volodimir Tancsik (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Veres Szilárd (romániai, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönből visszatérők: Máté János
(Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Czvitkovics Péter
(Vasas, szabadon igazolható)
Távozók: Balogh Béla (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Filkor Attila (szabadon igazolható, felbontották a szerződését, érdeklődnek iránta: Vancouver Whitecaps – Kanada), Gyurján Bence (Békéscsaba), Horváth Adrián (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Hrabina Alex (Békéscsaba), Nagy Sándor (Ceglédi VSE, szabadon igazolhatóként), Nagy Olivér (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Simon Attila (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
15 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

MTK: korábbi játékos csatlakozik Pinezits Máté stábjához

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 15:34

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik