FTC: nyáron megszűnhet az NB III-as második csapat

2017.02.03. 14:57
A Nemzeti Sport korábbi értesülései szerint a nyáron komoly átszervezések lesznek a Ferencváros utánpótlásában, és ennek részeként megszűnhet a zöld-fehérek NB III-as csapata. 

Acsakfoci.hu most megerősítette a Nemzeti Sport korábbi információját, e szerint a klubnál a jövőben azokra a 18–20 év közötti, legtehetségesebb fiatalokra fókuszálnak, akiknél reális esély nyílik az NB I-es folytatásra. Ők nyártól vagy az U19-es együttesben játszhatnak, vagy pedig a Fradi fiókcsapatában, a Soroksár NB II-es gárdájában futballozhatnak majd. csakfoci.hu most megerősítette a Nemzeti Sport korábbi információját, e szerint a klubnál a jövőben azokra a 18–20 év közötti, legtehetségesebb fiatalokra fókuszálnak, akiknél reális esély nyílik az NB I-es folytatásra. Ők nyártól vagy az U19-es együttesben játszhatnak, vagy pedig a Fradi fiókcsapatában, a Soroksár NB II-es gárdájában futballozhatnak majd.

Theo Schneider, a klub német utánpótlás-igazgatója elmondta, hogy szerinte feleslegessé vált az NB III-as csapat szerepeltetése 22–23–24 éves játékosokkal, mivel esetükben minimális az esély arra, hogy az első osztályban profi karriert futhassanak be. A szakember a portálnak korábban azt is világossá tette, hogy a kiemelt U19-es bajnokságot erősebbnek tartja az NB III-nál.

Ha a terv megvalósul, akkor a Haladás és a Vasas után a Ferencváros lehet a harmadik klub, amely nem indít második csapatot az NB III-ban.

A Lipcsei Péter által irányított FTC II egyébként az őszi szezon után 26 ponttal a 7. helyen áll az NB III Középcsoportjában.

Szerettünk volna hivatalos állásfoglalást kérni az FTC-től; ahogyan a közelmúltban, most is kerestük őket az információ ügyében, de a klub „zuhanyhíradós híreket” nem kommentál.

Legfrissebb hírek

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
6 órája

NB III: a DEAC győzött a debreceni rangadón, a Haladás meg a szombathelyin

Labdarúgó NB II
23 órája

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:26

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:26

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58