Ferencváros: Jó előérzetem van, mert… – Doll bizakodó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.10. 14:55
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében szombaton a Ferencváros a Honvédot fogadja. Az összecsapás előtt Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője a fradi.hu-nak elmondta, mit vár csapatától a szezon második felében.

„A hétvégén majdnem a teljes keret rendelkezésre áll, többen felépültek sérüléseikből. Az új játékosaink gyorsan beilleszkedtek; a valenciai edzőtábor szempontjából pont jókor érkeztek, hiszen így napi 24 órát együtt tölthettek az új társaikkal, ez pedig mindenképpen segített abban, hogy megismerkedhessünk velük. Úgy érzem, minőségi változások történtek a csapatban, ez pedig elengedhetetlen a tavaszi szezonunk sikerességéhez” – mondta el Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Nagyon fontos a Honvéd elleni kupamérkőzés, mert egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül az indulás. Egy olyan együttesnél, mint a miénk, ez nagyban meghatározhatja az idény többi részét. Az öthetes szünetet arra használtuk fel, hogy mindenre felkészüljünk. Azoknak a hibáknak a javításán dolgoztunk, melyek az ősszel sűrűn előfordultak. Remélem, ennek az eredményét már szombaton is viszontláthatjuk. Jó előérzetem van, mert az edzések alapján mind koncentrációban, mind minőségben sokat fejlődtünk. Biztos vagyok benne, hogy már szombaton egészen más Ferencvárost láthatunk, mint a szezon eddigi részében.” Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Nagyon fontos a Honvéd elleni kupamérkőzés, mert egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül az indulás. Egy olyan együttesnél, mint a miénk, ez nagyban meghatározhatja az idény többi részét. Az öthetes szünetet arra használtuk fel, hogy mindenre felkészüljünk. Azoknak a hibáknak a javításán dolgoztunk, melyek az ősszel sűrűn előfordultak. Remélem, ennek az eredményét már szombaton is viszontláthatjuk. Jó előérzetem van, mert az edzések alapján mind koncentrációban, mind minőségben sokat fejlődtünk. Biztos vagyok benne, hogy már szombaton egészen más Ferencvárost láthatunk, mint a szezon eddigi részében.”

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
2017. február 11. (szombat)

14.00: ZTE (NB II)–Újpest (NB I)
14.00: Dorog (NB II)–Vasas (NB I)
14.00: Csákvár (NB II)–Soproni VSE (NB II)
14.00: Érd (NB III)–Budafoki MTE (NB III)
14.00: Mezőkövesd (NB I)–Gyirmót FC Győr (NB I)
18.00: Ferencváros (NB I)–Bp. Honvéd (NB I)
2017. február 14. (kedd)

14.00: Cegléd (NB II)–DVTK (NB I)
14.00: Szentlőrinc (NB III)–Szolnoki MÁV (NB II)

 

Legfrissebb hírek

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
14 órája

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
18 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 20:51

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 13:09

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39
Ezek is érdekelhetik