DVSC: 1 millió dollárért vitték volna Kínába a csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.15. 08:10
A DVSC labdarúgócsapata a nyáron szerződtette a nigériai Derick Chukát, de sérülés miatt eddig csak egy meccsen léphetett pályára az NB I-ben. Korábbi kínai klubját azonban nem különösebben zavarta, hogy a gyógyuló, erőt gyűjtő csatár nem szerepelt az ősszel, szép summával próbálta meg visszacsábítani Ázsiába – tudta meg a Nemzeti Sport.

A Liaoning FC vezetői fejükbe vették, hogy szükségük lenne megint a 26 esztendős futballistára, és ezért nem sajnáltak volna egymillió dollárt, azaz 285 millió forintnyi valutát átutalni a debreceniek bankszámlájára.

Ám kiderült, egy profi játékos esetében nem (mindig) minden a pénz. Derick Chuka családi okokra hivatkozva úgy döntött, inkább Európában marad, a tavasszal itt próbálja meg magából a legtöbbet kihozni, s ha úgy alakul, a nyáron visszatérhetnek az üzletre.

A DVSC szempontjából talán a legrosszabb döntést hozta, az őszi és az előre hozott tavaszi fordulókban ugyanis összesen tizenhat percet (!) töltött a pályán, márpedig az ezért a produkcióért most felajánlott egymillió dollár minden nyereménynél többet ért volna a magyar klubnak.

A DVSC TÉLI IGAZOLÁSAIRÓL A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHAT BŐVEBBEN.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Frank Feltscher Martínez (venezuelai, szabadon igazolható, legutóbb AEL Limassol – Ciprus), Haris Handzic (bosnyák, HNK Rijeka – Horvátország), Ivan Kelava (horvát, Granada CF – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Justin Mengolo (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Levszki Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe érkezők: Osváth Attila (Vasas), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália, legutóbb kölcsönben Trabzonspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérők: Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Varga Kevin (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csősz Richárd, Kerekes Krisztián, Koval Viktor, Nagy Kevin
Kiszemeltek: Ferdinand Fon Fru (kameruni, Grassland FC – Kamerun)
Távozók:
Ivan Bobko (ukrán, lejárt a szerződése), Kuti Krisztián (Cigánd SE), ifj. Sándor Tamás (Cigánd SE), Szakály Péter (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Róbert Vittek (szlovák, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók: Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás), Varga Kevin (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Balogh János, Geoffrey Castillion (holland), Ognjen Djelmic (bosnyák)

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
4 órája

Újabb tehetség távozott Kispestről: Ujváry Ferenc az Újpestben folytatja

Labdarúgó NB I
7 órája

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
10 órája

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
11 órája

Kocsis Dominik: Lehet, hogy adok-kapok meccs lesz csütörtökön

Európa-konferencialiga
Tegnap, 13:57

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 22:37

A Honvéd szerződtette a rutinos kapust – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 17:20

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19