Haladás: a DAC-legenda fia nem lesz a klub játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.12. 10:29
A tervekkel ellentétben Sinan Medgyes mégsem utazott el a Haladás rovinji edzőtáborába, sőt a 23 esztendős szlovákiai játékos biztosan nem a szombathelyi együttesben folytatja.




„Amint a médiában megjelent, hogy próbajátékon szerepelne nálunk, a menedzsere jelezte, mégis másik klubnál próbálkozna” – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója.

A Nemzeti Sport információja szerint a bal oldali középpályásként és bal oldali hátvédként is futballozó Sinan Medgyes az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO FC Győrben folytathatja.


„Amint a médiában megjelent, hogy próbajátékon szerepelne nálunk, a menedzsere jelezte, mégis másik klubnál próbálkozna” – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója.

A Nemzeti Sport információja szerint a bal oldali középpályásként és bal oldali hátvédként is futballozó Sinan Medgyes az NB III Nyugati csoportjában szereplő ETO FC Győrben folytathatja.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Angyal Zsolt (ZTE FC), Sjoerd Ars (holland)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00