FTC: Köpködtek, lökdöstek, fenyegettek. Milyen világ ez? – Kubatov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.31. 15:27
null
Kubatov szerint akiből nem lesz nagy bajnok a Fradinál, abból jó ember lesz (Fotó: MTI)
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke értékelte a klub élén eltöltött több mint öt évét, valamint a szurkolók egy részéhez fűződő viszonyáról is beszélt.

 

– Több mint öt éve elnöke már a Fradinak. Sok minden történt ez alatt. Miként értékeli az eltelt esztendőket?
– Mindenki úgy gondol a Fradira, mint egy futballcsapatra. A Fradi azonban nemcsak a labdarúgást jelenti, van tizenkilenc szakosztályunk, ott az Albert Alapítvány – mondta Kubatov a Magyar Fórumnak. – És nemcsak sportteljesítmény, hanem infrastruktúra is, meg sportorvoslás, tudományos kutatások. És persze a Fradi egy nagyon lényeges része a futball. Nehéz kezdés után még nehezebb folytatást hozott az élet, sosem tapasztalt problémákat, mellé sosem látott összetartást, egységet, akaratot és elképesztő mennyiségű munkát. Azt szoktam mondani, az út felénél sem járunk. A fél térden, de inkább már földön fekvő Fradit talpra állítottuk kollégáimmal, a szakosztályok vezetőivel a népligeti sporttelepből nyugat-európai edzőközpontot varázsoltunk, felépült a Groupama Aréna, a focicsapat már kétszeres Magyar Kupa-győztes, és történelmi előnnyel nyert bajnokságot, és persze ott van a többi szakosztály megannyi sikere, a teljesség igénye nélkül említve Bácsi Péter világbajnoki címét, a birkózók csapatbajnoki aranyát, a férfi tornászok egyeduralmát, kézilabdázónőink bajnoki címét. Csodálatos évek vannak mögöttünk, remélem, tudunk még feljebb lépni. De az eredményeknél is fontosabb, hogy mára már háromezer gyermek jár hozzánk sportolni, s ugyan nem lesz mindegyikükből nagy bajnok, de jó ember igen. Azt valljuk mi itt, hogy ne elégedj meg azzal, ami vagy, hanem légy az, ami lehetnél.

– Gyermekkora óta szurkolója a Fradinak. Nyilván kijárt a mérkőzésekre is. A hozzáértők mondják, a csapat tizenkettedik játékosa a közönség. Növekedett a nézőszám a sikeres Európa-bajnokság óta?
A nézőszámunk jóval magasabb, mint tíz éve, persze lehetnénk még többen a lelátón. Az Eb utáni eufória sajnos nem látszott meg a számokon, ezt sokan sokféle okban látják.

– Például a szurkolók egy részével vívott csatában... Helyesen fogalmazok akkor, ha azt mondom, hogy a legendásan erős Fradi-tábor vénaszkenner-ellenzőkre és -pártiakra szakadt?
– Lehetne talán másként is fogalmazni. Egy szűk kör blokkol, visszariaszt, akár erővel, akár megtévesztéssel visszatart jó néhány őszinte és igaz fradistát. Ezt a szűk kört be lehet azonosítani, van bátorságom kimondani, a motivációjuk anyagi vagy politikai. Ilyen véletlenek nincsenek, hogy az úgynevezett előénekes édesapja Jobbik-színekben indult a választásokon, a fia pedig a Hősök terére szervezett tüntetésről a Fidesz-székház elé vezényli azt a pár száz fradistát. De vannak, akiknek pedig jobban megéri anyagilag ez a helyzet, gondolja, hogy véletlen, hogy ők maguk egymásról is azt írják vádaskodva a világhálón, hogy „hisztibiznisz”, ami itt folyik? Véletlen lenne, hogy állítólag egy piramisjáték vádjával illetett üzleti lehetőségbe éppen a tüntetők két fővezére toboroz belépőket? Ezek nem véletlenek.

– Milyen arányt képviselnek a kint maradást választott szurkolók a Fradi-családban?
– Van a csöndes többség, amelyik támogatja a törekvéseinket, és van a zajos kisebbség, amelyik még az előbbit is félelemben próbálja tartani. Már majdnem százezer szurkolói kártyát váltottak ki, miközben a tüntetők néhány százan lézengtek legutóbb a Hősök terén. Aztán ezek a tüntetők a jobbikos képviselőjelölt kisfia vezérletével a Fidesz-székház elől átvonultak a Groupama Arénához, és leköpdösték, lökdösték, fenyegették, szidalmazták azokat, akik több ezren a Fradi hazai mérkőzése után békésen igyekeztek hazafelé. Hát milyen világ ez?

A TELJES INTERJÚT A MAGYAR FÓRUMBAN OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
14 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06
Ezek is érdekelhetik