Újpest: „Az MTK félti a füvet, ezért nem játszhatunk ott”

2016.11.04. 10:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC ügyvezető igazgatója, Gyarmati Eszter elmondta, nem tudtak megállapodni a budapesti klubokkal, ezért kell ideiglenesen Kecskemétre vinni a hazai mérkőzéseiket.

„Sajnos megcsúszott az építkezés, ezért kellett új megoldás után néznünk – mondta Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató a DIGI Sport „Reggeli Start” című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Újpest ideiglenes Kecskeméten rendezi meg hazai mérkőzéseit. – Természetesen egyeztettünk a budapesti klubokkal, de nem sikerült megállapodnunk. Az MTK új stadionjába például azért nem költözhettünk, mert féltik a füvet. Végül a Kecskeméttel sikerült megegyeznünk.”

Mint ismert, az Újpest FC a honlapján megjelent közleményben 63 tételben összegzi a „nem elfogadható” állapotokat a Megyeri úti stadion felújítási munkálataival kapcsolatban. Az UTE elhatárolódott az FC oldalán megjelentektől.

„Ebben a hatvanhárom pontban főként esztétikai problémákat kifogásoltunk, illetve vannak olyan gondok, amelyek veszélyeztetik a szurkolók kulturált kiszolgálását. Ilyen például a mosdók állapota. A projekt során a szurkolókat bevonva számos javaslatot tettünk a nézők kényelme, kiszolgálása érdekében, ám ezeket kilencven százalékban lesöpörték az asztalról. Az UTE korábbi véleményét megmásította a csütörtökön megjelent közleménnyel, pedig Őze István [az UTE klubigazgatója] szándéknyilatkozatában vállalta a kötelezettségeket. Egyelőre még azt sem tudjuk, ha befejeződik az építkezés, az UTE-tól vagy a Nemzeti Sportközpontoktól vesszük át a stadiont. Őze István szándéknyilatkozatában az áll, olyan áron adja ki nekünk a létesítményt, amilyenen az UTE kapja.”

„Nem felhőtlen a viszony a két klub között, de ez már azzal kezdődött, hogy mi elindítottuk saját utánpótlásunkat. Az Újpest FC-nek az UTE-tól független utánpótlása van, így csak a Szusza Ferenc Stadion miatt szükséges az együttműködés. Nyilván szeretnénk mielőbb visszatérni a Megyeri útra, de jó eséllyel az őszt albérletben töltjük. Szégyen lenne, ha az Újpest nem a Szusza-stadionban szerepelne a jövőben.”

Az Újpest a nyáron nem regisztrálhatott új labdarúgókat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) büntetése miatt.

„A bíróság november huszonötödikéig meghozza döntését az ügyben. Reményeink szerint a télen már igazolhatunk játékosokat” – tette hozzá Gyarmati Eszter.
Legfrissebb hírek

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
21 órája

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

Gulyás Michelle: Túllendültem a tavaly történteken

Egyéb egyéni
2026.03.11. 10:22

Erste Liga: az UTE háromgólos hátrányból fordított, előnyben a Brassó, a Gyergyó, valamint a DVTK is

Jégkorong
2026.03.10. 22:40

Röplabda: letette a névjegyét a MEVZA-kupán az Újpest U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.03.05. 09:00

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Rajna Miklós: A bajnokság Real Madridját vertük meg

Jégkorong
2026.01.03. 07:24
Ezek is érdekelhetik