MLSZ: egymillió néző követte az NB I 16. fordulóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 11:09
A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja szerint egymillió néző követte az NB I 16. fordulóját.

A forduló legnézettebb találkozója a szombaton 18 órakor kezdődő Vasas–FTC rangadó volt. A találkozó 267 ezer nézőt ültetett a tévé elé, ez a szezon harmadik legnézettebb összecsapása, melyet csak két júliusi Fradi-meccs előz meg kevéssel – olvasható az mlsz.hu-n.mlsz.hu-n.

A legalább egy percre bekapcsolódók száma 671 ezer fő volt, és egy néző átlagosan 46 percet látott a mérkőzésből. A szintén szombaton, 15.30-tól sugárzott Paks–Honvéd mérkőzést 139 ezren nézték a tévéképernyők előtt, és 424 ezren láttak belőle legalább egy percet. Ebből a meccsből egy néző átlagosan 38 percet látott.

A 16. forduló valamely mérkőzésébe mindösszesen 1 millió 7 ezer fő nézett bele.

A mérkőzéseket a mediaklikk.hu és az m4sport.hu felületen is követhették élőben az érdeklődők. Ezeken a platformon a Paks–Honvéd meccsre voltak kíváncsiak a legtöbben, összesen 23 637-en.

Az NB II 17. fordulójából a Békéscsaba–Nyíregyháza mérkőzést közvetítette november 20-án, 15 órától az M4 Sport, ekkor az élő adásnak 50 ezer nézője volt, az online felületeken pedig 2965 felhasználó követte az összecsapást.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
10 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
18 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik