Közvetítés: több mint 400 ezren nézték a magyar bajnokikat

Vágólapra másolva!
2016.10.26. 12:39
A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján megjelent cikk szerint a hétvégén több mint 400 ezren választották az NB I-es és NB II-es televíziós vagy internetes közvetítéseket.

Az elmúlt időszakban megszokott gyakorlattá vált, hogy az MTVA az NB I minden mérkőzését élőben mutatja be: az M4 Sporton (illetve a mediaklikk.hu-n) közvetített két kiemelt találkozó mellett a forduló további négy összecsapása is követhető az m4sport.hu-n – olvasható az mlsz-hu-n. – Szintén látható a sportcsatornán az NB II egy-egy rangadója, és követhetőek a kiemelt Magyar Kupa-összecsapások is. Az élő közvetítések mellett felvételről is láthatók a fordulók egyes mérkőzései.

A magyar futball így a mostani hétvégén, a televíziós és az online megtekintéseket is számolva összesen 402 340 nézőt ültetett a képernyők elé, nem említve a szintén kiemelkedő nézettséget produkáló Góóól! című összefoglaló műsort és a pénteki Játékoskijárót. Ez a szám nem fedi azokat a nézőket, akik csak rövid időre kapcsoltak a magyar futball tartalmaira, csak azokat, akik tartósan követték a találkozókat.

mlsz-hu-n. – Szintén látható a sportcsatornán az NB II egy-egy rangadója, és követhetőek a kiemelt Magyar Kupa-összecsapások is. Az élő közvetítések mellett felvételről is láthatók a fordulók egyes mérkőzései.

A magyar futball így a mostani hétvégén, a televíziós és az online megtekintéseket is számolva összesen 402 340 nézőt ültetett a képernyők elé, nem említve a szintén kiemelkedő nézettséget produkáló Góóól! című összefoglaló műsort és a pénteki Játékoskijárót. Ez a szám nem fedi azokat a nézőket, akik csak rövid időre kapcsoltak a magyar futball tartalmaira, csak azokat, akik tartósan követték a találkozókat.

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik