Női foci: „Hiányzik az akarat” – távozott a Fradi gólkirálynője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.02. 15:20
Az átigazolási időszak utolsó napján Szladjana Bulatovics, a magyar bajnok Ferencváros női labdarúgócsapatának gólkirálynője a klub partnercsapatához, a Kókához szerződött – számolt be róla a noifutball.com.

A 22 esztendős montenegrói csatár az előző szezonban 21 mérkőzésen 30 gólt szerzett az NB I-ben, ezzel a bajnokság legeredményesebb játékosának bizonyult, és a Magyar Kupában is betalált kétszer.

Hogy mi állhat a távozás hátterében? Dörnyei Balázs vezetőedző a Bajnokok Ligája-selejtezők után a fradi.hu-nak adott nyilatkozatában több játékosa teljesítményét is kifogásolta.

„A lányok tették a dolgukat, voltak jobb és rosszabb teljesítmények is. Az egész hetet, és ezt a három mérkőzést összefoglalva arra jöttem rá, hogy sajnos a szív és az akarat néhány játékosunknál hiányzik, ezt pedig sürgősen orvosolnunk kell. Vagy úgy, hogy ők változtatnak a hozzáállásukon, vagy úgy, hogy más játékosokat kell beépíteni helyettük” – mondta Dörnyei.

Mint ismert, a Ferencváros a házigazda Twente mögött csak a második helyen végzett hollandiai selejtezőcsoportjában, így nem jutott fel a főtáblára.

Bulatovics mellett Szabó Dorottya és Rőhberg Zsanett is Kókán folytatja a pályafutását – utóbbi játékost a csapatot sújtó sérülések miatt csak a BL-selejtezőkre vette kölcsön a Fradi –, míg az eddigi második számú kapus, Samu Anna Győrbe igazolt.

A Ferencváros nem sokkal később a hivatalos honlapján arról számolt be, hogy Bulatovics, Szabó és Samu fél évre, kölcsönbe távozott a csapattól.

Legfrissebb hírek

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
19 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22