NB I: „Minél előbb az élre kell állnunk, nagyobb önbizalmunk lenne”

2016.09.22. 10:50
A Videoton 1–1-es döntetlent játszott Felcsúton a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A vidi.hu-nak a magyar válogatott védője, Fiola Attila értékelte a rangadót.

„Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, ugyanakkor kevés helyzet adódott. A második játékrészben megszereztük a vezetést, és többször is növelhettük volna az előnyünket, de sajnos nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket. Sajnos az utolsó húsz percben nagyon magunkra engedtük a Ferencvárost, nem tudtuk megtartani a labdákat, és kicsit elfáradt a csapat az előrefelé játékban. Ennek eredménye lett, hogy gólt kaptunk” – értékelte a vidi.hu-nak Fiola Attila.

„Ha most nyertünk volna, akkor az első helyre kerülünk, nagy kár érte, hogy ez nem sikerült. Ettől függetlenül ugyanúgy készülünk, mint eddig. Folyamatosan szerda-szombat ritmusban jönnek a mérkőzések, a hétvégén a Budapest Honvéd ellen meg kell szereznünk a három pontot. Jó lenne minél előbb az élre állni, mert az nagyobb önbizalmat adna a csapatnak. Persze, ehhez a többi eredménynek is úgy kellene alakulnia” – tette hozzá a magyar válogatott védő.vidi.hu-nak Fiola Attila.

„Ha most nyertünk volna, akkor az első helyre kerülünk, nagy kár érte, hogy ez nem sikerült. Ettől függetlenül ugyanúgy készülünk, mint eddig. Folyamatosan szerda-szombat ritmusban jönnek a mérkőzések, a hétvégén a Budapest Honvéd ellen meg kell szereznünk a három pontot. Jó lenne minél előbb az élre állni, mert az nagyobb önbizalmat adna a csapatnak. Persze, ehhez a többi eredménynek is úgy kellene alakulnia” – tette hozzá a magyar válogatott védő.

VIDEOTON–FERENCVÁROS 1–1


Legfrissebb hírek

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 19:24

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:52

Vitális Milán: Nem változik sokat a játékunk Efraín Juárezzel

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:26

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2026.07.03. 11:45

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30
Ezek is érdekelhetik