Felkészülés: a Paks nyert, a DVTK kikapott NB II-es ellenfelétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.02. 12:56
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a válogatott szünetben felkészülési mérkőzésen 3–0-ra kikapott a Balmazújvárostól, a Paks pedig 2–1-re legyőzte a Kozármislenyt.

A DVTK honlapjának beszámolója szerint az első félidőben egyik csapat sem szerzett gólt, a fordulást követően azonban gyorsan hátrányba került a szünetben négyet is cserélő NB I-es csapat: egy szöglet után Németh Milánról a saját kapujába került a labda.

Az 55. percben már két góllal vezettek a balmazújvárosiak, egy diósgyőri labdavesztés után Varga Kevin volt eredményes, a végeredményt pedig Vólent Roland állította be a 87. percben (0–3).

A Kozármisleny a 26. percben vezetést szerzett a Paks ellen, de az élvonalbeli gárda a szünet előtt egyenlített, a második félidőben pedig fordított is (2–1).

Az 55. percben már két góllal vezettek a balmazújvárosiak, egy diósgyőri labdavesztés után Varga Kevin volt eredményes, a végeredményt pedig Vólent Roland állította be a 87. percben (0–3).

A Kozármisleny a 26. percben vezetést szerzett a Paks ellen, de az élvonalbeli gárda a szünet előtt egyenlített, a második félidőben pedig fordított is (2–1).

NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
DVTK–BALMAZÚJVÁROS (NB II) 0–3 (0–0)
Diósgyőr,
100 néző. V: Nagy R.
DVTK:
Rados (Antal) – Lázár P., Lipták, Mahalek (Kitl), Németh M. – Oláh B. – Vela, Nono, Nikházi – Bacsa (Griffiths), Makrai (Novothny)
BALMAZÚJVÁROS:
Szécsi (Gazsi) – Bokros (Németh Á.), Bakos (Rus), Papp (Tamás L.), Balogh K. (Virág A.) – Vajda (Vachtler), Bódis (Siger), Hadházi (Varga K.), Farkas B. (Máté J.) – Kovács Á. (Kapacina), Fekete Á. (Vólent)
G:
Németh M. (öngól), Varga K., Vólent

PAKS–KOZÁRMISLENY (NB II) 2–1 (1–1)
Paks. V: Kovács J. Z.
PAKS: Kemenes (Székely) – Bagó (Fejős), Kovács G., Gévay, Szabó J. – Papp K. – Koltai, Kecskés T. (Kesztyűs), Bertus (Laczkó Zs.), Haraszti – Vernes (Jelena)
KOZÁRMISLENY: Ipacs – Csábi M. (Szabó L.), Gubacsi, Racskó, Varga M. (Beke) – Nagy E., Kocsis A. – Pajor (Szekszárdi), Tóth M., Nagy K. – Kemény (Szinanovics)
G: Vernes, Koltai ill. Tóth M.

Legfrissebb hírek

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik