DVTK: Nem tudom, hogy maradok-e a kispadon – Horváth Ferenc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.24. 20:18
A Debrecen 3–1-re legyőzte idegenben a DVTK-t a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A találkozó után a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

„Nehéz úgy beszélnem, hogy ne bántsak meg senkit, holnap a játékosok szemébe kell néznem – mondta Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője. – Ha kijön hat-hétezer ember, és egy olyan félidőt játszunk, amelyben nincs ütközés, nehéz bármit is mondani. Ha így kezdjük az első félidőt, akkor a másodikban már nehéz változtatni. Nem tudom, hogy maradok-e a kispadon a válogatott vb-selejtezői miatti háromhetes szünet után is, majd meglátjuk.”

„Az első negyvenöt percben nagyon jól, versenyképesen futballoztunk – mondta Leonel Pontes, a Debrecen vezetőedzője. – Ebben az időszakban több mint két gólt szerezhettünk volna. A második félidő elején kissé zavartan játszottunk, és a kiállítás után még nehezebb dolgunk volt, de még így is akadt gólszerzési lehetőségünk. Kilencven percig nem lehet ellenőrzés alatt tartani egy mérkőzést.”Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője. – Ha kijön hat-hétezer ember, és egy olyan félidőt játszunk, amelyben nincs ütközés, nehéz bármit is mondani. Ha így kezdjük az első félidőt, akkor a másodikban már nehéz változtatni. Nem tudom, hogy maradok-e a kispadon a válogatott vb-selejtezői miatti háromhetes szünet után is, majd meglátjuk.”

„Az első negyvenöt percben nagyon jól, versenyképesen futballoztunk – mondta Leonel Pontes, a Debrecen vezetőedzője. – Ebben az időszakban több mint két gólt szerezhettünk volna. A második félidő elején kissé zavartan játszottunk, és a kiállítás után még nehezebb dolgunk volt, de még így is akadt gólszerzési lehetőségünk. Kilencven percig nem lehet ellenőrzés alatt tartani egy mérkőzést.”

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
18 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
3 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
9 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01