DVTK: „Minősíthetetlen és elfogadhatatlan a megtorpanás”

2016.09.06. 13:23
Címkék
Szépen bővült a Diósgyőri VTK család sportágazatban és regionális szinten egyaránt – mondta Szabó Tamás, az egyesület ügyvezetője kedden sajtótájékoztatón Miskolcon.

A sportágakat ismertetve kifejtette: a labdarúgás területén a legfontosabb az utánpótlásbázis erősítése. A DVTK ebben óriási lemaradásban volt, főként a nagy múltú akadémiákkal szemben.

Szabó Tamás hangsúlyozta, az idén tavasszal átadott DVTK Labdarúgó Edzőközpont is ebben a folyamatban segít. A DVTK 106 éves történetében ezzel egy új korszak kezdődött – mondta, hozzáfűzve, a piros-fehérek stratégiai célja, hogy összefogják Észak-Magyarország utánpótlás-nevelését, és játékosokat adjanak a válogatottnak.

Kitért arra is, hogy az edzőközpont működtetése komoly anyagi forrást igényel, ezért a miskolci önkormányzat sportért felelős vezetésével szeretnék ezt a kérdést megvitatni a közeljövőben.

A DVTK felnőttcsapatával kapcsolatban közölte: a szezon „álomszerűen” kezdődött, utána jött a megtorpanás, amely véleménye szerint „minősíthetetlen és elfogadhatatlan” a klubvezetés és a tulajdonosok számára egyaránt.

„A csapatnak jelenlegi felállásában a középmezőny elején kellene szerepelnie” – mondta Szabó Tamás.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet arra, hogy megalakult a női nagypályás labdarúgócsapat, s már most nagyon szép eredményeket ért el. Jelenleg az NB II-ben játszik az együttes, a cél a feljutás.

Az ügyvezető beszélt a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatáról is. Mint mondta, a bajnokság élmezőnyében szeretnének végezni.

A kosárlabdában idén változik a koncepció, elsősorban a magyar játékosok szerepeltetése a fő cél, megerősítve egy-két légióssal. Az élmezőnybe kerülés Maikel Lopez vezetőedző segítségével, szaktudásával reális feladat – fogalmazott.

Szabó Tamás beszámolt az asztaliteniszt és a sakkot érintő tervekről is. Megjegyezte: ezekben a sportágakban a hagyomány kötelez, a hangsúly az utánpótlás nevelésén van.

Legfrissebb hírek

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

A DVTK megegyezett a csatárról, napokon belül érkezhet

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 09:13

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:36

Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 17:26

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57
Ezek is érdekelhetik