Honvéd: Lanzafame megérkezett, de olasz ajánlatot kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.24. 19:08
Ahogy a Nemzeti Sport Online előre jelezte, Davide Lanzafame szerdán megérkezett Budapestre, hogy szerződést kössön a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéddal. Ám információink szerint még nem dőlt el biztosan, hogy a csatár visszatér-e Kispestre.

Olaszországi értesüléseink szerint ugyanis időközben az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bari ajánlatot tett a Novarának a támadóért.

Így bár Lanzafame már megérkezett a Honvédhoz, még az is megeshet, hogy végül a Barihoz kerül. Úgy tudjuk, az olasz klub kedvező feltételekkel csábítja a csatárt.

Lanzafame 2013 januárjában érkezett kölcsönbe a Honvédhoz, fél szezont játszott az NB I-ben, tíz mérkőzésen öt gólt szerzett és öt gólpasszt adott, majd a Perugiánál futballozott, mielőtt a Novarához igazolt át.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Gróf Dávid (Csákvár), Hajdú Ádám (MTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Gergely (Wolfsburg II – Németország), Koszta Márk (Kisvárda), Tóth Barna (Vác FC), Vajda Dániel (Szigetszentmiklós)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Davide Lanzafame (olasz, Novara – Olaszország)
Távozók: Dan-Marius Constantinescu (román, Kazincbarcika), Erdélyi László (Soproni VSE), Alekszandar Ignjatovics (szerb, szabadon igazolható), Jelena Richárd (Paks, szabadon igazolhatóként), Kemenes Szabolcs (Paks, szabadon igazolhatóként), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Szilágyi Lóránd (Cigánd), Souleymane Youla (guineai, Indy Eleven – Egyesült Államok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Csábi Mihály (Kozármisleny), Kamarás György (Balmazújváros), Mátyás Zsolt (Vác FC), Varga Márkó (Kozármisleny)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28