NB I: Kondás Elemér elégedetlen a sok debreceni hiba miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.17. 20:40
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője nem volt elégedett csapata Paks elleni teljesítményével, mert érzése szerint az túl sokat hibázott az 1–1-gyel végződő meccsen, Csertői Aurél szerint az összkép alapján reális a döntetlen.

„Nehezen indult a meccs, az ellenfél kialakított ziccereket az elején. Utána kialakult a játék, de inkább küzdöttünk, mint helyzeteket dolgoztunk ki. Sikerült megszereznünk a vezetést, később kapufákat rúgtunk és büntetőt is. Nem vagyok elégedett, mert rengeteg hiba volt a játékunkban. A labdaszerzés nem mindig sikerült, nem támadtuk meg idejében az embert, amikor kellett volna" – idézi Kondás Elemér szavait a dvsc.hu.Kondás Elemér szavait a dvsc.hu.

„Voltak a meccsnek fordulópontjai. Az első félidőben ziccereink voltak, de ezek kimaradtak, és a Debrecen szerzett vezetést. A második félidőben nagy nyomás alatt tartott minket a Loki, de sikerült egyenlítenünk. Brusztolós, kemény mérkőzés volt, mind a két csapat győzelemre játszott. Hol mi futballoztunk jobban, hol a Debrecen. Ha az összképet nézem, reális a döntetlen" – mondta ezt már Csertői Aurél.

Legfrissebb hírek

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

Az NB III-ban munkát vállaló Kondás Elemért nem hívták az előző két és fél évben profi csapattól

Labdarúgó NB II
2025.11.19. 15:01

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

Csertői Aurél visszatér a Hungária körútra: Persze hogy nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 09:30

NB III-as csapat vezetőedzője lett Kondás Elemér

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 23:22

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik