Mezőkövesd: két cseh próbajátékos az első edzésen

Vágólapra másolva!
2016.06.16. 22:03
Megkezdte a felkészülést a 2016–2017-es szezonra az NB I-ben újonc Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapata. Az együttes első nyári edzésén két cseh próbajátékos is részt vett.

A mezokovesdzsory.hu klubhonlap arról számolt be, hogy a 31 éves Ivo Táborsky és a 27 éves Jan Vosahlík Pintér Attila csapatával dolgozott. Előbbi a Teplice támadó középpályása, utóbbi a Slavia Praha támadója, szélsője.

Dombó Dávid iskolai elfoglaltság miatt igazoltan hiányzott az első edzésről. További hír, hogy két kölcsönjátékos, Devecseri Szilárd és Vági András egyelőre a mezőkövesdiekkel készül, és tárgyal arról, hogy maradjon.

Nevezetteken kívül a honlap szerint a következő játékosok vettek részt az első edzésen: Vasas Gergő, Ribánszki László, Hosszú Levente, Dvorschák Gábor, Fótyik Dominik, Szeles Tamás, Hegedűs Dávid, Nagy József, Polényi Gábor, Csirmaz István, Heffler Norbert, Tamási Zsolt, Tóth Bence, Rácz Ferenc, Sós Bence, Fröhlich Roland, Baracskai Roland, Molnár Gábor, Orosz Márk, Nicorec Onisor-Mihai.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Lencse László (Puskás Akadémia), Rudolf Gergely (szabadon igazolható, legutóbb Videoton), Ivo Táborsky (cseh, Teplice – Csehország), Jan Vosahlík (cseh, Slavia Praha – Csehország)
Távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Puskás Akadémia), Szatmári Lóránd (MTK), Szilvási Péter (Debrecen), Sós Bence (DVSC), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Két fejes góllal a Mezőkövesdet is legyőzte a Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:57

Szerződést hosszabbított kapusával az NB II-es Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.07. 08:48

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Visszatért a győztes útra, lezárta az augusztus vége óta tartó idegenbeli nyeretlenségét a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:51

Hátrányba került, majd öt gólt szerezve harcolta ki a nyolcaddöntőbe jutást az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:03

Csertői Aurél visszatér a Hungária körútra: Persze hogy nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 09:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

Hétgólos meccsen nyert a Honvéd a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:51
Ezek is érdekelhetik