Futsal NB I: a Dunaferr szerezte meg az ezüstérmet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.06. 19:34
A Dunaferr végzett a futsal NB I második helyén, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 5–1-re nyert hazai pályán a Haladás ellen.

A hétfői ezüstcsata félidejében a Haladás állt jobban – amely csak győzelemmel szerezhette volna meg a második helyet –, Németh Péter korai góljával 1–0-ra vezetett. Alig kezdődött el azonban a második játékrész, és a Dunaferr egy öngóllal egyenlített, majd nem sokkal később Hosszú Ádám a vezetést is megszerezte a hazaiaknak.

Az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő szombathelyiek vészkapussal próbálkoztak, ám nem jártak sikerrel, egymás után kapták a további gólokat, így a Dunaferr sima győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán.

Az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő szombathelyiek vészkapussal próbálkoztak, ám nem jártak sikerrel, egymás után kapták a további gólokat, így a Dunaferr sima győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán.

FUTSAL NB I
RÁJÁTSZÁS, FELSŐHÁZ, 10. FORDULÓ
Dunaferr–Haladás 5–1 (0–1)
G:
Öreglaki (21. – öngól), Hosszú (24., 35.), Klacsák (28., 32.), ill. Németh P. (3.)

Nyírgyulaj–Veszprém 4–4 (2–2)
G:
Pálvölgyi (2.), Siska (14.), Tóth B. (37.), Kovács I. (40.), ill. Bognár (2.), Boromisza (3.), Tar (32., 39.)

Berettyóújfalu–Rába ETO 1–3 (1–1)
G:
Trencsényi (1.), ill. Drahovsky (20.), Calvo (24.), Sergio (33.)

A VÉGEREDMÉNY
1. RÁBA ETO 10 10

47 18 37
2.
DUNAFERR DF RENALPIN FC 10 7
3 41
27 24
3.
SWIETELSKY HALADÁS VSE 10 5
5 41 42
20
4.
MVFC-BERETTYÓÚJFALU 10 3 2 5 28 34 15
5.
FUTSAL CLUB VESZPRÉM 10 1 3
6 29 44 8
6.
NYÍRGYULAJ KSE 10
3 7 22
43
4

 

RÁJÁTSZÁS, ALSÓHÁZ, 10. FORDULÓ
Aramis–Déli Futsal 2–2 (2–0)
G:
Fekete (8.), Roni (12.), ill. Lukács (31.), Füzy (34.(

Göcsej SK–Rubeola 7–4 (4–2)
G:
Nagy G. (2.), Szőke (15., 16., 22.), László (17.), Kottán (34.), Halmos (40.), ill. Miletics (7.), Nehéz (20.), Tősér (37.), Maruzsi (39.)

AZ ÁLLÁS
1. GÖCSEJ SK

10

6
1 3 36 33
22
2.
Déli Futsal 10 5 2
3 38 31

19

3.
ARAMIS SE 10 3 4 3 41 32 18
4.
RUBEOLA FOOTBALL CLUB 10 2 1 7
29 48 8

 

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Tíz évre eltiltott az MLSZ egy 14 éves labdarúgót

Minden más foci
2026.01.31. 13:39

Olaszország kétszer egyenlített, a magyar csapat nem jutott tovább a csoportból a futsal Eb-n

Magyar válogatott
2026.01.29. 22:20

A spanyolok 10 gólt vágtak a belga válogatottnak, de mindkét csapat továbbjutott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.29. 19:32

Futsal Eb: van remény, tét a negyeddöntőbe jutás Olaszország ellen

Minden más foci
2026.01.29. 11:42

Futsal Eb: Franciaország veretlenül zárta az élen az A-csoportot

Minden más foci
2026.01.28. 18:36

Gémesi Gergő a futsal Eb-ről: „Gyerekkorom óta erre a szereplésre vágytam”

Magyar válogatott
2026.01.28. 09:36
Ezek is érdekelhetik