DVTK: az új vezetőedzőt napokon belül bemutatják

Vágólapra másolva!
2016.06.28. 07:07
Villámlátogatást tett a csapat bükfürdői edzőtáborában Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK sportigazgatója. A klubvezető a hétfő délutáni edzés előtt a pálya szélén tájékoztatta a játékosokat a kialakult helyzetről, amely Egervári Sándor vezetőedző lemondása után állt elő.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya két nappal ezelőtt nyújtotta be a lemondását, de addig folytatja a munkát, amíg nem találják meg az utódját. Erre napokon belül sor kerülhet.A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya két nappal ezelőtt nyújtotta be a lemondását, de addig folytatja a munkát, amíg nem találják meg az utódját. Erre napokon belül sor kerülhet.

„Ez előre be nem tervezett látogatás volt. Egervári Sándor lemondásával új helyzet adódott, ami szükségessé tette, hogy személyesen is beszéljek a játékosokkal és a stáb tagjaival. Felvázoltam a vezetőség elképzeléseit. Röviden összefoglalva, most a legfontosabb, hogy minél megfontoltabb döntést hozva, ezzel együtt minél gyorsabban megállapodjunk az új vezetőedzővel, hiszen a zavartalan felkészülést a klub eddig is biztosította a csapat számára, ez a jövőben is így lesz” – mondta Benczés Miklós a dvtk.eu-nak.

„Azon dolgozunk, hogy az új vezetőedző minél hamarabb részt tudjon venni a felkészülésben. A játékosoktól azt kértem, ugyanazzal a profi hozzáállással készüljenek, mint ahogy azt eddig is tették. Tudom, hogy az új vezetőedző érkezése kihívás elé állítja őket, hiszen mindenkinek tiszta lappal kell indulnia. Világossá tettem, hogy továbbra is folyamatosan dolgozunk a csapat megerősítésén, ütőképes gárdát alakítanunk ki. Még egyszer hangsúlyozom, megfontolt, higgadt, ugyanakkor gyors reagálásra van most szükség a részünkről. Terveink szerint napokon belül bemutatjuk az új vezetőedzőt, aki vezére lesz a csapatnak” – tette hozzá a sportigazgató.

Egervári Sándor 2015 decemberében vette át a Diósgyőr irányítását, és a legutóbbi idényben a kilencedik helyen végzett a csapattal. A tavaszi szezonban 14 mérkőzésen ült a DVTK kispadján, az együttes ez idő alatt öt győzelmet, három döntetlent és hat vereséget könyvelt el.

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
14 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54
Ezek is érdekelhetik