Paks: 12-szeres válogatott szélsőt igazoltak a Videotontól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.31. 12:26
A Videoton FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy 12-szeres válogatott szélsője, Koltai Tamás Pakson folytatja pályafutását. A támadó középpályás hároméves szerződést kötött a paksiakkal.

Koltai 2007 és 2015 között 162 élvonalbeli mérkőzést játszott a Győri ETO színeiben, a zöld-fehérekkel magyar bajnoki címet szerzett, és a válogatottba is bekerült. Az élvonalbeli licencét elveszítő ETO-ból a Videoton FC-be távozott 2015 nyarán.

A fehérvári csapatban kevés lehetőséget kapott, így még a nyári átigazolási szezon végén kölcsönbe Paksra igazolt, ahol meghatározó emberré is vált. A Paksi FC közleménye szerint kölcsönszerződése ugyan lejárt, de a két klub megegyezett átigazolásáról, így Koltai a következő három szezonra elkötelezte magát a tolnaiakhoz.

Mint arról már beszámoltunk, a Paks már szerződtette a DVTK-tól a védő Kovács Gábort és a Bp. Honvédtól a támadó Jelena Richárdot. A klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt a múlt héten a Nemzeti Sport Online-nak megerősítette: tervezik Koltai végleges szerződtetését (ez kipipálva), illetve ifj. Haraszti Zsoltot is kivásárolnák a Videotontól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kemenes Szabolcs
(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Jelena Richárd (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Koltai Tamás (Videoton – kölcsön után végleg), Kovács Gábor (DVTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bor Dávid (Balmazújváros), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Haraszti Zsolt
(Videoton)
Távozók: Rodenbücher István (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bajner Bálint, Székely György (érdeklődnek iránta: Honvéd, Vasas), Kelemen Dávid (kölcsönadnák), Kővári Róbert (kölcsönadnák)

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.20. 12:34

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02
Ezek is érdekelhetik