Hajnal Tamás: Még legalább egy év a Fradiban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.14. 10:55
null
Hajnal Tamás 35 évesen is bírja a gyűrődést (Fotó: Hegedüs Gábor)
Hajnal Tamás szerződése az idény végén lejár a Ferencváros labdarúgócsapatánál, ám szóban már megegyezett a folytatásról.

 

Hajnal Tamás jó szezont tudhat maga mögött, Bernd Storck szövetségi kapitány azonban nem számít rá az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottban.

„Így alakult, kár ezt boncolgatni – mondta erről a Ferencváros 35 éves középpályása a Nemzeti Sportnak. – A szövetségi kapitánynak biztosan megvannak a válogatási elvei, bár nem tudom, mik azok, mert nem beszéltünk egymással. Annyit azért talán megérdemeltem volna, hogy elmondja, miért nem szavaz nekem bizalmat, de a döntés joga mindenkor a kapitányé. Túlléptem rajta, és miközben drukkolok a válogatottnak, a Fradi szezonja és a közelgő BL-selejtezők járnak a fejemben.”

Hajnal tehát nem tervez klubváltást, bár az idény végén lejár a zöld-fehérekkel kötött szerződése.

„Szóban megegyeztünk, úgyhogy legalább egy újabb évet a Fradiban töltök. Szép bajnokság volt, élveztük a futballt, hasonlót tervezünk az új idényben is.”

A TELJES INTERJÚT, AMELYBEN HAJNAL TAMÁS A JÜRGEN KLOPP ÉS THOMAS DOLL KÖZÖTTI HASONLÓSÁGRÓL IS BESZÉL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS.

Legfrissebb hírek

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
14 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Hajnal Tamás: A Ferencvárosnak győztes DNS-e van

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:09

Robbie Keane a Ferencváros második félidei teljesítményéről: „pocsékul játszottunk”

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 20:43

Bödéék több mint 10 év után győznék le újra a tavasszal még szintén veretlen ETO-t

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 13:47
Ezek is érdekelhetik