Debrecen: több mint 1800 tréner hallgatta a Real-igazgatót

2016.05.19. 18:46
AZ MLSZ edzőképző központjának szervezésében egész napos kurzust tartottak a Debreceni Futballegyetemen, ahol a Real Madrid módszertani és filozófiai igazgatója, Juan Luis Martínez is előadást tartott.

A spanyol szakember kiemelte, hogy a gyerekek képzése során a legfontosabb a gondolkodásra tanítás.

„Ha egy gyerek pályára lép, rögtön gondolkodjon, önmaga találja ki, mi a jó megoldás egy adott szituációban, és ne az edző segítsen neki. Az agyat kell tehát »edzeni«, hogy a gyerekeket kreativitásra neveljük. Nem cél a hiba azonnali kijavítása sem, s nem is a hosszútávú futásról szól a futball, hanem arról, hogy – gondolkodás által – gyors döntéseket és jó technikai megoldásokat hozzanak a gyerekek" – mutatott rá Juan Luis Martínez.

A spanyol szakember szerint a kiválasztás három fő szempontja a játékintelligencia, a gyorsaság és az, hogy kiből válhat nyerő típusú labdarúgó.

Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója a madridizmusról tartott előadást, míg Celador Rodríguez Tristán, a Real Madrid U17-es utánpótlásedzője bemutató edzést vezényelt a Debreceni Akadémia U17-es korosztályú csapatának. A rendezvényt a magyar származású José Toth Zele, a Real Madrid korábbi utánpótlásedzője zárta „Az utánpótlás nevelés fontossága és irányvonala Spanyolországban" című előadásával.

Az eseményen több mint 1800 tréner vett részt, magyarokon kívül szlovákok és horvátok is.

„Az elméleti képzés ma már sok helyen elérhető, de a gyakorlati dolgokban mondtak újdonságokat az előadók – mondta Csank János mesteredző. – Nagy tanulság, hogy már gyerekkorban partnerré kell tenni a játékosokat, s tényleg fontos, hogy az edzés alatt a gyerekek folyamatosan használják a fejüket."

„Nagyon jó előadásokat hallhattunk, de tudni kell, hogy itthon nehéz átültetni a gyakorlatba az elméletet – fejtegette a Nemzeti Sport Online-nak Újvári Gábor a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke. – Így azt kell megpróbálni adaptálni, ami Magyarországon megvalósítható. Sajnos a magyar kluboknál könyörögni kell a gyerekekért, és nem jó a kiválasztás sem, míg külföldön jelentős szűrőn esnek át a fiatal futballistajelöltek."

„A magyar edzők ma is bizonyították, hogy tanulni szeretnének, és nyitottak minden újdonságra – mondta az NSO-nak Feczkó Tamás, az NB II-es Balmazújváros fiatal edzője. – Külföldi tanulmányútjaimon is tapasztaltam, amit ma hallottam, azaz hogy két dologban vagyunk nagyon lemaradva, a gondolkodásban és az első labdaérintéssel kapcsolatos szituációkban. Nálunk ezt egy második lépés követi, míg Spanyolországban a játékos már a labda átvétele előtt tudja, mit kell tenni."

Legfrissebb hírek

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

NS-kerekasztal: futballcipőben születnek a portugálok

Labdarúgó NB I
2026.03.12. 10:45

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40

Dzsudzsák szabadrúgásból betalált a 200. NB I-es meccsén, a DVSC három góllal nyert a KBSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 19:38

A tavaszi tabellát vezető Nyíregyháza 16 év után győzné le újra otthon az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 13:13

Az MLSZ pénzbüntetésre ítélte a Debreceni VSC-t és a Nyíregyháza Spartacust

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 14:37

Debrecenben is bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.03.03. 10:43
Ezek is érdekelhetik