A Békéscsaba egy pontot szerzett a DVTK ellen

2016.04.02. 18:28
null
A Békéscsaba és a DVTK sem szerzett gólt (Fotó: Imre György)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Békéscsaba hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a DVTK-val.

 

 

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA–DVTK 0–0

A kiesés elől menekülő Békéscsabának hazai pályán égető szüksége lett volna a három pontra, de – akárcsak ősszel (1–1) – hazai pályán ezúttal is döntetlent játszott a DVTK-val.

Igazából egyik csapatnak sem volt óriási helyzete, a hazaiaktól Bényei Balázs a kapufát találta el az első félidőben. A mérkőzés meglehetősen lassú, gyenge iramban zajlott, a hazaiak meglehetősen későn próbáltak meg magasabb fokozatba kapcsolni.

A DVTK-ban csereként pályára lépett a 18 éves Ternován Patrik, akinek ez volt az első mérkőzése a magyar élvonalban.

A Békéscsaba nem tudta kihasználni, hogy az ugyancsak a bennmaradásért küzdő Puskás Akadémia szintén ikszelt, de mivel a Vasas legyőzte az Újpestet, a bennmaradás szempontjából nehezebb helyzetbe került.

A lila-fehérek legutóbbi hét bajnoki meccsükből csak egyet vesztettek el (kétszer nyertek, négyszer ikszeltek), a Diósgyőr október 17. óta nem nyert idegenben az NB I-ben.


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 21 2 4 57–15 +42 65
2. MTK Budapest 26 12 7 7 33–27 +6 43
3. DVSC-Teva 27 11 9 7 41–30 +11 42
4. Újpest FC 27 10 10 7 35–28 +7 40
5. Videoton FC 27 12 3 12 29–27 +2 39
6. Paksi FC 26 11 6 9 34–28 +6 39
7. Budapest Honvéd 27 10 7 10 34–30 +4 37
8. Szombathelyi Haladás 27 9 10 8 24–31 –7 37
9. Diósgyőri VTK 27 8 7 12 30–38 –8 31
10. Vasas FC 27 7 3 17 24–46 –22 24
11. Puskás Akadémia FC 27 5 9 13 29–44 –15 24
12. Békéscsaba Előre 27 5 7 15 22–48 –26 22

28. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszámok
Április 2., szombat
18.30
Paks–MTK 4–1
Iványi Zoltán
18.30Honvéd–Videoton 2–1
Vad II István
18.30Puskás Akadémia–Haladás 1–1Kassai Viktor
18.30Békéscsaba–DVTK 0–0
Bognár Tamás
18.30DVSC–Ferencváros 2–1 Farkas Ádám
20.45Vasas–Újpest 3–2Karakó Ferenc
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 21:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30