MLSZ: jelentősen átalakulnak az utánpótlás-bajnokságok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.05. 18:35
Kedden ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A testület kitűzte a közgyűlés időpontját, jelentősen átalakította az utánpótlás-bajnokságokat az élesebb versenyhelyzet érdekében, és tárgyalta a szakemberképzés eredményeit is.

Az mlsz.hu beszámolója szerint jelentősen átalakul az utánpótlás-bajnokságok lebonyolítási rendje, módosul a versenykiírás annak érdekében, hogy a tehetséges fiatalok magasabb színvonalú, európai mércével is versenyképes, koncentráltabb ligákban küzdhessenek egymás ellen. A korábbi időszak jellemzője volt, hogy a kiemelt műhelyek csapatai sok esetben nagy különbségű győzelmet arattak gyengébb játékerőt képviselő ellenfeleikkel szemben. Az új rendszerben kizárólag a legjobb egyéni és csapatkvalitásokkal rendelkező együttesek mérkőznek meg egymással.

Az új időszakban csak a legjobb nyolc akadémia, műhely csapata küzd egymás ellen U16-tól U19-ig. Miután cél, hogy a legidősebbeknél a csapatok feladják a tehetségeket a nagycsapat számára, így ott nem, csak az U16, U17-nél számít az eredményesség a végelszámolásnál. A bajnokságok végén azon klub együttese esik ki az elitből, amelynek csapatai együttesen a leggyengébben szerepelnek, míg a feljutásról a tizenhat csapatos U17-es másodosztály bajnoki címe dönt, a második helyezett pedig a hetedikkel játszik selejtezőt. A bajnokságok körmérkőzéses formában, 14 bajnoki forduló (2x7 forduló) keretében kerülnek lebonyolításra úgy, hogy az őszi, illetve a tavaszi szezonban, téli szünet közbe iktatásával egyaránt 7-7 fordulóra kerül sor.

Közeleg az MLSZ közgyűlése

Az elnökség mai döntésének értelmében három nappal az UEFA budapesti kongresszusa után, május 6-án, Telkiben rendezi meg az MLSZ rendes éves küldöttközgyűlését. Szintén döntés született arról, hogy a hagyományoknak megfelelően a RangAdó zárja a férfi és a női NB I bajnoki évadját, a legjobbak díjazásával. Az idei kiírástól az év labdarúgója díj nem szerepel a gála programjában, mivel azt az Év Sportolója rendezvény keretein belül adják át az esztendő végén.

Legfrissebb hírek

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
20 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Öttusa: parádés magyar szereplés az U15-ös és U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 19:05
Ezek is érdekelhetik