Honvéd: 2018-ig hosszabbított a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 18:02
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd 2018-ig meghosszabbította Djordje Kamber szerződését – számolt be róla a kispesti klub hivatalos honlapja.

Az egyszeres bosnyák válogatott – de már magyar állampolgársággal is rendelkező – védekező középpályás 2015 nyarán igazolt át Kispestre, új szerződése 2018. június 30-ig érvényes.

Kamber a 2015–2016-os idényben alapembernek számít a Honvédban, a bajnokságban 19 mérkőzésen lépett pályára, és hét gólt szerzett.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Dark Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, FC Saint Éloi Lupopo – Kongói DK, szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Dunaújváros PASE), Nagy Sándor (ukrajnai, legutóbb FC Bihor Oradea – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kapacina Valér (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lukács Dániel (profi szerződést kapott), Pisont Patrik (profi szerződést kapott), Gergényi Bence (profi szerződést kapott)
Kiszemeltek:
Távozók: Délczeg Gergely (Kisvárda), Fejes János (Soroksár), Ihrig-Farkas Sebestyén, Kapacina Valér (Soproni VSE), Kristi Marku (albán, Flamurtari Vlorë – Albánia), Szemerédi Norbert (érdeklődnek iránta: Szolnoki MÁV)
Kölcsönbe távozók: Lőrinczy Attila (Szolnoki MÁV), Tóth Barnabás (Vác), Vajda Dániel (SZTK-Erima)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Prosser Dániel (Reading – Anglia)

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
23 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik