Vasas: megtörtént, szerződést bontottak Keneseivel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.27. 12:33
null
Kenesei Krisztián Vasas-gólt ünnepel (Fotó: Vasas Facebook)
A 39 esztendős Kenesei Krisztiánnal közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas FC – tájékoztatta az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapját Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

 

„Szeretném ezúton is megköszönni Kenőnek, hogy az elmúlt egy esztendőben példamutató hozzáállásával, ami tőle telt, megtett a pályán, az edzéseken és az öltözőben a Vasas színeiért. A huszonhárom éves profi pályafutása alatt szép sikereket ért el, sőt az MTK-ban az 1993–1994-es szezonban csapattársak is voltunk” – méltatta a klubhonlapnak Vancsa Miklós a játékost.

A közlemény megerősíti a korábbi Nemzeti Sport-értesülést, miszerint Kenesei az NB III Nyugati csoportjában szereplő III. Kerületi TVE-ben folytatja a pályafutását.

Kenesei Krisztián 2015 tavaszától szerepelt a Vasasban. Az NB II-ben 10 mérkőzésen 334 perc alatt 1 gólt szerzett, míg az NB I-ben 2015 nyarától 9 meccsen 3-szor talált be az ellenfelek hálójába, mindháromszor büntetőből.

A támadó 1993-ban, 16 évesen kezdte profi karrierjét. 436-szor szerepelt az NB I-ben, 193 gólt szerzett – teszi hozzá a Vasas honlapja, amely további sikereket és sérülésmentes idényt kívánt Keneseinek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Szivacski Donát (Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Iliasz Ignatidisz (GS Kallithea – Görögország, próbajáték), Kocsis Gergő (Puskás AFC, próbajáték)
Távozók: Kenesei Krisztián (III. Kerületi TVE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28