Felkészülés: a Puskás Akadémia négy góllal nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.22. 18:48
A Spanyolországban edzőtáborozó Puskás Akadémia labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–0-ra nyert a kínai élvonalba tavaly feljutó Hopej China Fortune ellen.

„Egy igazi bajnoki mérkőzés színvonalát és iramát kaptuk a mai találkozótól. Elég kemény meccs volt, az ellenfelet igazán fürge, gyors és mozgékony játékosok alkották. Kellett húsz perc mire elkaptuk a fonalat, de utána elég jól beindultunk, ami gólokban is megmutatkozott. Több játékosom is kifogástalan formában és hangulatban lépett pályára. Polonkai, Márkvárt, Forró, Sallai és Fiola is nagyon jól elkapta a ritmust, nagyon szép dolgokat láthattunk tőlük a pályán. Meg kell dicsérnem a hátsó alakzatunkat is, végig fegyelmezettek tudtunk maradni, nem bírtak bennünket átjátszani. A második félidőben már cserélgettünk, nem volt annyira magas a színvonal, mint a szünet előtt, de elég jónak tűnt ekkor is a játékunk, kompakt maradt a csapat. Nem fogunk most örömujjongásba kezdeni, kemény munka áll még előttünk, a bajnokságra kell koncentrálnunk” – értékelt a találkozót követően a puskasakademia.hu-nak Robert Jarni vezetőedző.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–Hopej China Fortune (kínai) 4–0 (2–0)
Puskás Akadémia
: Pogacsics (Tóth B., a szünetben) – Pauljevics, Fiola (Tar, 71.), Kelic (Lipcsei, 59.), Forró (Dinjar, 71.) – Polonkai (Nagy Zs., 59.), Márkvárt – Mészáros D. (Mészáros K., a szünetben), Sallai (Péter, 71.), Pekár (Zsótér, 59.) – Castillion (Lencse, a szünetben)
G:
Mészáros D. (29.), Pekár (42. – 11-esből), Lencse (85. – 11-esből), Mészáros K. (87.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Nyíregyháza három góllal nyert a román bajnokság ezüstérmese ellen

Labdarúgó NB I
12 órája

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2026.07.02. 20:14

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 19:46

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 15:10

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:22

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 10:48

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10
Ezek is érdekelhetik