Haladás: kétszer is külföldön készülnek; egy érkező várható

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.15. 20:17
Hagyományos, év végi taggyűlést tartott a labdarúgó NB I hatodik helyén álló Szombathelyi Haladás tulajdonosi köre. A zöld-fehérek január 4-én kezdik a felkészülést a tavaszi szezonra, a tervek szerint kétszer is külföldön készülnek.

„Mészöly Géza vezetőedző beszámolt az őszi szezonról, értékelését elfogadták a tulajdonosok – mondta Tóth Miklós, a vasiak ügyvezető igazgatója. – A csapat január negyedikén kezdi a felkészülést, a tervek szerint az első héten még a Rohonci úton edz az együttes, majd tizenegyedikétől hatnapos horvátországi edzőtáborba utazik. A pontos hely még nem ismert, de vélhetően az Isztriai-félszigeten készül a csapat és jelen állás szerint nem játszik edzőmeccset – ám ez még változhat.”Tóth Miklós, a vasiak ügyvezető igazgatója. – A csapat január negyedikén kezdi a felkészülést, a tervek szerint az első héten még a Rohonci úton edz az együttes, majd tizenegyedikétől hatnapos horvátországi edzőtáborba utazik. A pontos hely még nem ismert, de vélhetően az Isztriai-félszigeten készül a csapat és jelen állás szerint nem játszik edzőmeccset – ám ez még változhat.”

„A hazaérkezés után valószínűleg már az Illés Béla Futball Akadémián tréningezik a keret, majd huszonharmadikán tíznapos dél-olaszországi vagy törökországi edzőtáborba utazik. Bármelyik ország is lesz a befutó, ott már edzőmeccseket is vív a gárda. Ami a játékoskeretet illeti, legfontosabb, hogy egyben tartsuk a jelenlegi csapatot, egyelőre nincs érdeklődés játékosaink iránt. Egy labdarúgót igazolnánk, azt, hogy milyen posztra, és hogy magyart vagy külföldit, nem szeretném elárulni.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Svájctól a leány U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.10.23. 13:29

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19