Utánpótlás: „Gondolkodásban vannak elmaradva a magyarok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.14. 16:41
Mauro Giussani, a Svájci Labdarúgó-szövetség utánpótlás-képzési szakembere az előző hét elején a cívisvárosban járt a Debreceni Egyetem „3. misszió – Sport és tudomány a társadalomért Kelet-Magyarországon” című pályázatának keretében. A szakember látogatása során a debreceni utánpótlás-akadémiát is megnézte.

„Elsősorban tizennégy-tizenöt évesekkel foglalkoztunk ebben a néhány napban Debrecenben – mondta Giussani a szon.hu-nak. – Az előírt feladatok kissé nehezek voltak a srácok számára. A gondolkodásban vannak elmaradva, túlságosan irányítottak, az edzők által vezetettek, és talán félnek is az itteni fiúk.”szon.hu-nak. – Az előírt feladatok kissé nehezek voltak a srácok számára. A gondolkodásban vannak elmaradva, túlságosan irányítottak, az edzők által vezetettek, és talán félnek is az itteni fiúk.”

„Mi úgy gondoljuk, ne adja meg az edző a megoldásokat, fedezzék fel a futballista­palánták! Nem azt mondom, hogy a magyar fiatalok nem ügyesek, de ezen a néhány edzésen ezt a típusú, önállóságot igénylő munkát nehezebben tudták elvégezni. Féltek, hogy esetleg rontanak, ez jelent nyilván valamit. De a tehetséges gyerekek hamar belerázódnak ebbe is, mert intelligensek.”

A szakember arról is beszélt, miként látja a világ futballjában a trendeket, merrefelé haladhat a labdarúgás az elkövetkezendő években.

„Nyilván a tökéletes fizikai és technikai felkészültség továbbra is előtérben marad majd. Azok a futballisták lesznek kiemelkedőek, akik előrelátóak, és olvassák a játékot, azokat a meccs közbeni szituációkat, amelyek két-három lépéssel később következnek be. Még gyorsabb lesz a játék, de ez nem azt jelenti, hogy valaki sebesebben vezeti a labdát. Hanem azt, hogy hamarabb reagál, mint az ellenfél, pontosan és a megfelelő erővel hozza játékba a labdát.”

„Most sokan a Barcelona, illetve Pep Guardiola rendszerét próbálják másolni, de látni kell, a technika nem egy-egy cselben domborodik ki ezeknél a csapatoknál, hanem a gyors megoldásokban. Hihetetlen felkészültséget követel a topjátékosoktól, hogy idejében felfedezzenek területeket, ahová befuthatnak, kulcsmomentum, ki veszi észre előbb ezeket. Nehéz rövid idő alatt optimálisan tájékozódni a térben, és hamarabb reagálni az ellenfélnél. A sikeres foci esszenciája továbbra is a pontosság, a gyorsaság és a pengeéles koncentráció.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
7 órája

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Európa tetején a Zsitovoz testvérek

Utánpótlássport
12 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
Tegnap, 18:20

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:00