Paks: az MTK korábbi védője három évre aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.27. 16:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött az Izraelből hazatérő Kelemen Dáviddal.

A Nemzeti Sport Online már korábban jelezte, hogy az előző szezonban még az MTK-ban futballozó Kelemen Dávid Paksra szerződhet. A védő a múlt héten kapcsolódott be a munkába a tolnaiaknál, és meggyőzte a Csertői Aurél vezette szakmai stábot, amely javasolta a szerződtetését.A Nemzeti Sport Online már korábban jelezte, hogy az előző szezonban még az MTK-ban futballozó Kelemen Dávid Paksra szerződhet. A védő a múlt héten kapcsolódott be a munkába a tolnaiaknál, és meggyőzte a Csertői Aurél vezette szakmai stábot, amely javasolta a szerződtetését.

A Paks kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 23 éves védő 2018-ig szóló szerződést kötött a klubbal.

Kelemen nyáron szerződött az MTK-tól a Hapoel Tel-Avivhoz, de mivel nem számítottak rá, szerződést bontott az izraeli klubbal.

A futballista elmondta, több klub is érdeklődött iránta, és azért választotta a Paksot, mert úgy érezte, a tolnai egyesület szeretné őt a leginkább szerződtetni.

Kelemen a 32-es mezszámban szerepel új csapatánál.

Legfrissebb hírek

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
1 órája

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31
Ezek is érdekelhetik