Paks: Bajner után újabb külföldről hazatérő érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 17:51
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a ma bejelentett Bajner Bálint után hamarosan újabb korábbi U-válogatott játékos tűnhet fel a Paks labdarúgócsapatánál.

Úgy tudjuk, hogy az előző szezont az MTK-nál töltő 23 éves védő, Kelemen Dávid jövő héten Pakson jelentkezhet edzésre.

Kelemennek a nyáron lejárt a szerződése a kék-fehéreknél, ezt követően az izraeli Hapoel Tel-Avivhoz szerződött, amelynél azonban nem számoltak vele. Úgy volt, hogy kölcsönadják a Bnei Jehudához, de végül a klubok nem tudtak megegyezni. Kelemen az izraeli kalandról és annak befejezéséről múlt héten nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

A tolnai klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt kérdésünkre nem kívánta kommentálni, hogy Kelement szerződtethetik, elmondta, egyelőre nem tud konkrétumokkal szolgálni.

Ha egyezség születik, Kelemen néhány napon belül a második új játékosa lehetne a paksiaknak, akik ma jelentették be az ugyancsak külföldről hazatérő csatár, Bajner Bálint szerződtetését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Bajner Bálint (szabadon igazolható, legutóbb Notts County – Anglia), Fröhlich Roland (PMFC), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Péter Antal (FTC – legutóbb Soroksár, kölcsönben; szabadon igazolhatóként), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Asztalos Dávid (MTK), Koltai Tamás (Videoton)

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Kelemen Dávid (szabadon igazolható, legutóbb Hapoel Tel-Aviv – Izrael)

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Könyves Norbert (Vasas), Máté Roland (FTC, kapusedző lesz), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Tamási Zsolt (Mezőkövesd), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Kozármisleny)

Kölcsönbe távozók: Szekszárdi Tamás (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak:

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
14 órája

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
15 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
16 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
21 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04
Ezek is érdekelhetik