NB I: sérülései miatt vonult vissza a FIFA-játékvezető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 08:13
Sérülései miatt 35 évesen játékvezetői pályafutása befejezése mellett döntött Fábián Mihály, az élvonalbeli keret tagja.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Fábián a Békéscsaba–Videoton NB I-es meccsel búcsúzott a játékvezetéstől. Érdekesség, hogy a sípmester 2002. augusztus 31-én ugyancsak egy Csaba–Vidin mutatkozott be az élvonalban.

„A lábamat makacs, krónikus sérülés kínozza, és az utóbbi időszakban már úgy éreztem, nem tudok száz százalékig a mérkőzésekre koncentrálni. Hetven-nyolcvan százalékos teljesítőképességgel pedig nem lett volna korrekt a pályára kifutni” – indokolta döntését a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában az NB I-ben 22 évesen bemutatkozó, 2007 óta FIFA-kerettag játékvezető, aki a 2011-es BL-döntőben Kassai Viktort segítette.

Fábián a műsorban elárulta, rendkívül sok szép élményt kapott a sportágtól, és fiatal korából felelevenített egy emlékezetes, botrányos megyei mérkőzést, amit azért fújt le idő előtt, mert a nézők az egyik ítélete után betódultak a pályára, majd a tömegből hozzádobtak egy biciklit.

Fábián a levezetett 155 NB I-es mérkőzésen 652 sárga és 72 piros lapot osztott ki.

„Nagy öröm számomra, hogy az MLSZ játékvezetői bizottságának két alelnöke, Puhl Sándor és Hanacsek Attila arra biztatott, ne fordítsak végleg hátat a futballnak, és remélem, a tapasztalatommal és szakmai tudásommal segíthetem az aktív kollégákat” – mondta Fábián a jövőjéről a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Megvan az Azerbajdzsán–Magyarország meccs játékvezetője

Magyar válogatott
2025.06.08. 14:31

Ismét Bognár Tamás lett az NB I legjobb játékvezetője

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 09:29

NS-jótékonyság: Kovács István által aláírt BL-döntős labda elárverezésével segít az MSÚSZ

Egyéb egyéni
2025.06.05. 16:33

Kassai Viktor is előadást tartott az Osztrák Sportújságírók Szövetsége kongresszusán

Minden más foci
2025.06.05. 14:36

Ráadás nélkül – dicsérik Kovács István döntését

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 12:49

„Ő Európa első számú játékvezetője” – a korábbi FIFA-bíró is dicsérte Kovács Istvánt

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 09:05

Rangos meccs magyar játékvezetéssel

Minden más foci
2025.05.31. 18:49

Kovács István: Megható, hogy ennyi év kemény munka után rám bízták a BL-döntő vezetését

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 17:39
Ezek is érdekelhetik