Újpest: Böde ilyen formában van, én beválogatnám – Kabát

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 09:33
Kabát Péter, az Újpest labdarúgója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának a vendége volt. A támadó az előző idényt sérülés miatt jóformán teljesen kihagyta, ezúttal viszont ismét egészséges. Ennek ellenére a Ferencváros elleni bajnokira a keretbe sem nevezték. A rutinos játékos beszélt az elbukott derbiről, de arról is, hogy a duplázó Böde Dánielt ő bizony beválogatta volna.
„Ezek a rangadók az életem meccsei. Sokat kihagytam az elmúlt időszakban, ha jól számolom, akkor négy derbit néztem sérülés miatt a lelátóról – mondta Kabát. – Sérülten is nehéz feldolgozni, amikor a lelátón ülsz, főként most, hogy már egészséges vagyok. Minden bajnokit nehezen élek meg a lelátóról, főként az olyan rangadókat, mint a szombati. Senkinek nem kívánom azt az érzést. Amikor a meccs előtti napon a tudomásomra jutott, hogy nem vagyok benne a tizenkilenc fős meccskeretben, megkérdeztem erről Nebojsa Vignjevicset. Nem vagyok már tizennyolc-húsz éves kezdő…Az edzőnk azt mondta, hogy még nem érez százszázalékosnak, márpedig a Fradi ellen csak azokra számít.”

A támadó elmesélte kálváriáját, amelynek reményei szerint a közelmúltban Belgiumban elvégzett egyéni edzésterv szerinti pótalapozás vetett végett. A Standard Liege-nél négy specialista foglalkozott vele felváltva, és bár csak pár napra ment, három hetet töltött el kint. Hazatérve bő egy hete kapcsolódott be a csapat munkájába, és panaszmentesnek érezte magát. A szombati rangadón az Újpest korai góllal szerzett vezetést, ám Böde Dániel duplájával a hajrában fordított a vendég Ferencváros. Kabát szerint nem érdemeltek vereséget.

„Az első félidőben nagy tempót diktáltunk, amivel megleptük a Fradit, a vendégek nem tudták kihozni a labdákat, nem tudtak támadásokat vezetni. A második félidőben feljavult az ellenfél, ránk jöttek, hiszen jó csapat a Fradi. A ferencvárosiaknál tényleg mindegyik poszton két kiváló játékos áll bevetésre készen, és az sem véletlen, hogy a derbi előtt hét meccsből hét győzelemmel álltak. Edzőjük korrekten nyilatkozott a mérkőzés után, Thomas Doll azt mondta, hogy ikszes meccs volt, amelyen ők voltak a szerencsésebbek, így tudtak nyerni. A duplázó Böde Dániel jó formában van, magasan vezeti a góllövőlistát, nem topbajnokságban ugyan, de nyolc meccsen tíz gólt szerzett, ami talán még a grundon is nagy szám. Olyan periódusa van, hogy minden bepattan róla. Ez akár a románok elleni Eb-selejtezőn is dönthetett volna… A válogatás a mindenkori szövetségi kapitány dolga, de szerintem Bödének most mindenképpen helye lett volna a válogatott keretben. Nálam egyértelműen ott lett volna…”

Az Újpest nyolc fordulót követően – ami a mostani lebonyolítási rendszerben nagyjából a bajnokság negyedének felel meg – a hetedik helyen áll, Kabát azonban ennél merészebb célkitűzéseket fogalmazott meg.

„Lehetnénk elérőbb is a tabellán, de sok pontot veszítettünk el, gondolok az ikszeinkre, plusz a diósgyőri meccsre. Utóbbit két-három góllal kellett volna megnyernünk, aztán kikaptunk. Megvannak a helyzeteink, a befejezéseknél, az utolsó passzoknál a koncentráció dönt, azokban hibázunk. Nehéz sorozat előtt állunk: Videoton, Debrecen, MTK. A fehérváriak jó játékosokat igazoltak, főként miután Kovács Zoli odakerült, de kell még nekik egy kis idő, amíg összeérnek. Remélem, ellenünk még nem sikerül… A Fradi magasan kilóg a bajnokságból, nekünk a második-negyedik helyre kell odaérnünk, bár akkor inkább legyen a második.”

Legfrissebb hírek

„Óriási motivációt jelent” – megmutatta kisfiát Böde-Bíró Blanka

Kézilabda
2026.01.29. 15:02

Rossz hír a paksiaknak a Fradi-meccs előtt: Böde Dánielre többhetes kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 13:16

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Bognár György: Legyünk újra európai kupaszereplők!

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 06:53

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2025.12.27. 12:34

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44
Ezek is érdekelhetik