NB I: ezer nézőt nem talál a megyei lap a hétvégi Honvéd-meccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.29. 19:30
A Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (2–1) mérkőzésen a rendező klub 2012 főben jelölte meg a hivatalos nézőszámot. A boon.hu regionális honlapnak sajátos, egyben zseniális ötlete támadt – a második félidőben készített képeken egyesével megszámolták a szurkolókat. És keresnek ezer embert...

A boon.hu munkatársai 961 nézőt számoltak meg. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az összes néző nem biztos, hogy egyszerre a lelátón foglalt helyet, néhányan lehettek éppen a büfében, az illemhelyen, esetleg akadtak olyanok, akiknek nem tetszett a meccs, s korábban hazaindultak… – no de több mint ezren nem voltak rajta a képeken? (Tüzetesebben megvizsgálva a fotókat „találhat” még néhány szurkolót az olvasó, az E-szektornál például legalább két néző nincs világító pöttyel megjelölve, de még így is csak 963-nál tartanánk…)

A Nemzeti Sport vasárnapi számában tudósítónk 1200 főre becsülte a szurkolók számát. Mi a rendező klub, a Honvéd hivatalos adatait használtuk fel (a kispestiek a honlapjukon még a tudósítás alcímének is azt adták, hogy „Vernes és Kamber góljával 2012 néző előtt győztünk 2–1-re”), amikor a fordulók utáni „nézőszámos cikkünkben” összegeztük a legutóbbi játéknap mérkőzéseinek látogatottságát.

A KÉPRE KATTINTVA, AZ EREDETI CIKKBEN AZ ÖSSZES KÉPET MEGTEKINTHETI! (Fotó: boon.hu)
A KÉPRE KATTINTVA, AZ EREDETI CIKKBEN AZ ÖSSZES KÉPET MEGTEKINTHETI! (Fotó: boon.hu)

 

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
26 perce

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23