Paks: megállapodtak, a Fraditól érkezett fiatal támadó

2015.08.29. 08:07
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint megszületett a megállapodás: a Ferencváros ifjú támadója, Péter Antal a Paksi FC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Ez minden bizonnyal azt jelenti, Péternek sikerült megállapodnia a Fradival arról, hogy ingyen elengedik őt – amiként korábban erről írtunk, a paksiak csak ebben az esetben tudtak számolni az átigazolásával. a paksiak csak ebben az esetben tudtak számolni az átigazolásával.

A 21 éves csatár a Ferencváros labdarúgója, de legutóbb kölcsönben Soroksáron futballozott. A szekszárdi születésű játékos 2009 és 2013 között a holland Heerenveen utánpótlásgárdáiban pallérozódott.

Péter az első időszakban vélhetően az NB III-as második csapatban kap majd rendszeres játéklehetőséget Pakson.

Az NB I hetedik fordulójában a Ferencváros ma este 20.30-kor épp a tolnai együttest fogadja az Üllői úti stadionban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Péter Antal (FTC – legutóbb Soroksár, kölcsönben; szabadon igazolhatóként), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Asztalos Dávid (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Máté Roland (FTC, kapusedző lesz), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Tamási Zsolt (Mezőkövesd), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Kozármisleny)

Kölcsönbe távozók: Szekszárdi Tamás (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak: Vági András

 

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
2 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik