NB I: akkor kerülhet Paksra a csatár, ha megegyezik a Fradival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.18. 17:10
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Ferencvárostól Paksra szerződhet a 21 éves csatár, Péter Antal, de az átigazolás csak, akkor valósulhat meg, ha a játékosnak sikerül megegyeznie a távozásáról a fővárosi klubbal, vagyis ha ingyen elengedik – értesült a Nemzeti Sport Online.

Péter Antal a Ferencváros labdarúgója, de legutóbb kölcsönben Soroksáron futballozott. A szekszárdi születésű 21 éves támadó 2009 és 2013 között a holland Heerenveen utánpótlásgárdáiban pallérozódott. A center egy ideje már szerepel a paksi kiszemeltek között, ha sikerülne szerződtetni, az első időszakban vélhetően az NB III-as második csapatban kapna rendszeres játéklehetőséget.

Ehhez azonban a játékosnak egyezségre kell jutnia a Fradival, hogy elengedjék a tolnaiakhoz, hiszen élő szerződés köti a fővárosi csapathoz. Pakson ugyanis csak akkor tudnak számolni vele, ha nem kell átigazolási díjat fizetni érte.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL

Érkezők: Fröhlich Roland (PMFC), Kővári Róbert (PMFC), Papp Kristóf (Gyirmót), Szakály Dénes (PAFC), Székely György (Újbuda)
Kölcsönbe érkezők: Asztalos Dávid (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Csoknyai Balázs (Bölcske)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Péter Antal (FTC – legutóbb Soroksár, kölcsönben)

Távozók: Haraszti Zsolt (FTC), Máté Roland (FTC, kapusedző lesz), Nagy István (Szolnok, kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Tamási Zsolt (Mezőkövesd), Tóth Dániel (szolnoki kölcsön után Kozármisleny)

Kölcsönbe távozók: Szekszárdi Tamás (Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Szemerédi Norbert (Bp. Honvéd)

Távozhatnak: Vági András
Legfrissebb hírek

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
13 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
2026.11.06. 09:59

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
2026.11.05. 20:39

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14

Király Patrik gyönyörű gólt szerzett, de simán továbbjutott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 14:21

Letámadás és gólzápor ígéretes fiatallal: így törte meg rossz hazai sorozatát a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 12:36