MTK: kihagyja az örökrangadót a Fradi-szurkolók „kedvence”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.13. 20:20
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK sajtótájékoztatót tartott az FTC elleni, szombati találkozó előtt. László Csaba, a kék-fehérek vezetőedzője elmondta, győzelem (a DVTK-t 5–0-ra győzték le) után könnyebb készülniük a következő bajnokira, míg az is kiderült, Marek Strestík sérülés miatt biztosan kihagyja az örökrangadót.

„Győzelem után mindig könnyebb dolgozni – idézi László Csabát, az MTK vezetőedzőjét az mtkbudapest.hu. – Nagyon nehéz mérkőzés következik a Ferencváros ellen. Mindig arra kell építeni, ahol vagyunk, és periódusokban kell gondolkodni, a csapatra tekinteni. A Ferencváros után következik a Videoton és a Vasas, és a válogatott szünettel eljön az egyik mérföldkő, ha szükséges, akkor lehet változtatni bármin, akkor látható, hol tart a csapat.”László Csabát, az MTK vezetőedzőjét az mtkbudapest.hu. – Nagyon nehéz mérkőzés következik a Ferencváros ellen. Mindig arra kell építeni, ahol vagyunk, és periódusokban kell gondolkodni, a csapatra tekinteni. A Ferencváros után következik a Videoton és a Vasas, és a válogatott szünettel eljön az egyik mérföldkő, ha szükséges, akkor lehet változtatni bármin, akkor látható, hol tart a csapat.”

„Fontos, hogy a játékosoknak hinniük kell magukban. Ez győzelem után mindig egyszerűbb. Bárki tud futni, dolgozni, erőlködni, de pozitív eredmény után a játékos hitet is kaphat” – tette hozzá László, aki korábban a Fradi edzője is volt, de mivel az új stadionban még nem járt, kevésbé lesz érzelemdús a visszatérése.

A vezetőedző szót ejtett a sérültekről is. Marek Strestík a szerdai edzésen megsérült, várhatóan heteket kell kihagynia. A támadó részleges bokaszalagszakadást szenvedett, jelenleg gipszsín rögzíti a lábát.

Strestíkkel kapcsolatban a Ferencváros szurkolóinak rossz emlékük van, miután 2013-ban egy belépő nyomán a zöld-fehérek korábbi támadója, Leonardo szárkapocscsont-törést szenvedett, ezt pedig a drukkerek azóta sem felejtették el neki, tavasszal, akkor még a Győr játékosaként is kapott füttyszót az Üllői úton.

Baki Ákos állapota azonban rendben van, és hamarosan ő is bevethető állapotba kerül. Poór Patrik vasárnap ütközött Demjén Patrikkal, a fiatal védő azonban jól érzi magát, így pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Franko Kovacevic: Az Újpest elleni gólom az egyik kedvencem a Fradiban

Labdarúgó NB I
2 órája

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
17 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:23

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:42

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 18:55

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57
Ezek is érdekelhetik