MLSZ: Juhász két meccset kapott a bíró megsértéséért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.25. 21:42
null
Fehérváron egyre feszültebb a hangulat: a kapitányt is eltiltották (Fotó: Földi D. Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Videoton válogatott védőjét, Juhász Rolandot, amiért az MTK elleni mérkőzésen „a játékvezető személyére sértő kifejezést használt".

 

Mint megírtuk, Juhász Rolandot először állították ki magyar bajnoki mérkőzésen, ami egy középhátvéd esetében (még ha centerként is kezdte pályafutását) nem semmi! Juhász 2000 májusában mutatkozott be az MTK első csapatában NB I-es meccsen, most pont nevelőklubja ellen szedte össze első piros lapját. Kupamérkőzésen volt már Juhásznak kiállítása: 2013. május 8-án a Győri ETO–Videoton elődöntőn kapott piros lapot.

A válogatott bő keretébe nevezett védő a találkozó után az NSO Tv-nek úgy nyilatkozott: olyan durvát nem nyilatkozott, ami miatt ki kellett volna állítani. Juhász az MTK ellen tért vissza a sérüléséből, a mostani kétmeccses eltiltás azt jelenti, hogy kevesebb lehetősége lesz játékba lendülni a román meccs előtt.

Az MLSZ beszámolója szerint a paksiak edzője, Tököli Attila egy soron következő élvonalbeli bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A volt válogatott támadó a játékvezető ítélete ellen reklamált, méghozzá sportszerűtlenül.

AZ NB I-ES KLUBOKAT ÉRINTŐ BÜNTETÉSEK

A Debreceni VSC–Ferencvárosi TC bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban a hazai csapatot a rend nem megfelelő biztosításáért, míg a vendég együttest szurkolói megbotránkoztató viselkedéséért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazásáért) írásbeli figyelmeztetésben részesítették.

A Puskás Akadémia FC–Vasas FC mérkőzéssel kapcsolatban a Vasast szurkolóinak megbotránkoztató magatartásáért (az MLSZ szidalmazása és politikai üzenetet tartalmazó szöveg használata), valamint egy folyadékkal teli műanyag pohár oldalvonal közelébe történt bedobásáért 50 000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.

A TOVÁBBI BÜNTETÉSEKRŐL ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:59

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18
Ezek is érdekelhetik