FTC: Doll nem fél tőle, hogy Nagy Ádám elszáll magától

Vágólapra másolva!
2015.08.29. 22:57
A Ferencváros hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Paksot az NB I 7. fordulójában. A találkozó után Csertői Aurél rövidebben, Thomas Doll hosszabban értékelte a látottakat.

„Ketté kell osztani a mérkőzést – mondta Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője. – Nem engedhetünk meg a Fradi ellen egy ilyen félidőt, kihasználta ellenfelünk minden hibánkat. A második játékrészben váltottunk, megvoltak a lehetőségeink, de pontatlanok voltunk. Nem érdekel, ki állítja meg a Fradit, nekünk sajnos nem sikerült."Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője. – Nem engedhetünk meg a Fradi ellen egy ilyen félidőt, kihasználta ellenfelünk minden hibánkat. A második játékrészben váltottunk, megvoltak a lehetőségeink, de pontatlanok voltunk. Nem érdekel, ki állítja meg a Fradit, nekünk sajnos nem sikerült."

„Az első félidőben jól játszottunk, sok helyzetünk volt, de időben betaláltunk egy olyan csapat ellen, amely mélyen beállt védekezni – fogalmazott Thomas Doll, az FTC vezetőedzője. – A félidő előtt szerezhettünk volna még egy gólt, amivel még biztosabb lett volna az előnyünk, de nem tettük meg. A második játékrészben megszűnt a labdarúgás, túl biztosak voltunk önmagukban, abban, hogy eldöntöttük már a mérkőzést."

„Tanulnunk kell ezekből a helyzetekből, mert fordíthatott volna az ellenfél. A jövőben ezt jobban kell kezelnünk, be kell biztosítanunk a sikerünket hamarabb. De hét győzelemmel állunk, ennek örülhetünk, de tudjuk, van hova fejlődnünk még. Nagyszerű volt a hangulat, sok néző volt, örülnék, ha ezután is ilyen lenne (7497 néző tekintette meg a találkozót, amivel megdőlt az idényrekord – a szerk.)."

„Néha nem jó szünetet kapni, de hozzá vagyunk szokva, hogy vannak válogatott mérkőzések is. Kihasználjuk ezt az időszakot, hiszen visszatérhetnek játékosok, Pintér Ádám, Gera Zoltán, egyre több bevethető labdarúgónk lesz, ez jobb teljesítményre sarkall mindenkit. Nagyon örülök, hogy Nagy Ádám a felnőttválogatott tagja, kiváló játékos, aki jól végzi a feladatát, és esetében nem kell félni, hogy elszáll magától. Böde Dánielt és Hajnal Tamást is szerettük volna, ha bekerül, de el kell fogadnunk a szövetségi kapitány döntését."

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
8 órája

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
9 órája

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 14:04

„Nem szeretek veszíteni, de a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót” – Keane a Kiel elleni edzőmeccs után

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 10:50

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A sorozatban nyolcadik újabb bajnoki cím megszerzése a Ferencváros elsődleges célja

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 12:24

FTC: tovább dolgoznak Keita ügyében, Romao nem eladó – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 11:23
Ezek is érdekelhetik