DVTK: aláírt a korábbi pécsi kanadai válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.25. 21:09
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy aláírta szerződését a 22 éves, háromszoros kanadai válogatott Manjrekar James, aki legutóbb a Pécset erősítette.

A belső védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos múlt héten csatlakozott a DVTK edzéséhez, most pedig aláírta szerződését. Miután a játékengedélye is megérkezik, már csak a szakmai stábon fog múlni, mikor mutatkozhat be a csapatban. múlt héten csatlakozott a DVTK edzéséhez, most pedig aláírta szerződését. Miután a játékengedélye is megérkezik, már csak a szakmai stábon fog múlni, mikor mutatkozhat be a csapatban.

„Eddig csak néhány edzésen vettem részt, ez az idő kevés ahhoz, hogy kiismerjem magam, de a társak nagyon barátságosak, segítőkészek voltak, mindenki kedvesen fogadott, úgyhogy eddig nagyon jók a benyomásaim – mondta Manjrekar James a dvtk.eu-nak. – Nagyon örülök annak, hogy Diósgyőrbe szerződtem és annak is, hogy Magyarországon folytathatom a pályafutásom, hiszen az elmúlt években nagyon megkedveltem ezt az országot. Bízom abban, hogy sok mérkőzést fogunk majd megnyerni és sokszor örvendeztetjük majd meg a szurkolókat. Szeretnék meghatározó játékosa lenni a Diósgyőrnek."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Kitl Miklós(KTE), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), James Manjrekar (kanadai, legutóbb PMFC), Tamás Márk (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Novothny Soma (Napoli – Olaszország)

Kölcsönből visszatérők: Nikházi Márk (Dunaújváros), Szabó Balázs (Soproni VSE)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Oláh Bálint, Timkó István

Kiszemeltek: Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozók: Bori Gábor (Vasas, kölcsön után végleg), Csirszki Martin (szolnoki kölcsön után Vác, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Haladás, szabadon igazolhatóként), Julian Jenner (holland, Notts County – Anglia, szabadon igazolhatóként), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Rocha Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2026.03.19. 06:32

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Az NB II-es Honvéd Gyurcsó góljával legyőzte a DVTK-t, és bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában!

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 21:52

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31
Ezek is érdekelhetik