Videoton: Casoni változtat, Rudolf játékára várni kell

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.25. 12:35
A labdarúgó NB I-ben címvédő Videoton vezetőedzője, Bernard Casoni a klubja hivatalos honlapjának adott interjúban arról beszélt, hogy a walesi TNS ellen kiszenvedett BL-továbbjutás után a mai, Haladás elleni bajnokin több helyen is változtatást tervez a kezdőcsapatban.

„A bajnokság második fordulójában, az első hazai bajnokinkon a szezonban, egyértelműen a győzelem a célunk. A Haladás hozzánk hasonlóan vereséggel rajtolt, így biztos, hogy ők is kettőzött erővel fognak küzdeni, és az is biztos, hogy nekik is a három pont megszerzése lesz a céljuk. A kezdőcsapaton több helyen is változtatni fogok, hiszen futószalagon játsszuk a tétmeccseket” – nyilatkozta Benard Casoni a vidi.hu-nak.

„A héten a keretünk tovább erősödött, azonban Rudolf még nem lesz ezúttal csapatban, körülbelül két hét múlva debütálhat majd a Vidiben. Ott lesz viszont már a kispadon a Juventustól kölcsönbe érkezőAlhassane Soumah, és minden bizonnyal pályára is fog lépni a Haladás ellen" – tette hozzá a szakember.vidi.hu-nak.

„A héten a keretünk tovább erősödött, azonban Rudolf még nem lesz ezúttal csapatban, körülbelül két hét múlva debütálhat majd a Vidiben. Ott lesz viszont már a kispadon a Juventustól kölcsönbe érkezőAlhassane Soumah, és minden bizonnyal pályára is fog lépni a Haladás ellen" – tette hozzá a szakember.

Az 1. fordulóban a Honvéd otthonában 1–0-s vereséget szenvedő Videoton szombaton 18 órától fogadja a bajnokságot a Fradi elleni 2–0-s hazai fiaskóval kezdő Haladást.

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK (Tv: M4) Kassai Viktor
18.00 Videoton FC–Haladás Solymosi Péter
18.00 Paksi FC–Békéscsaba
Erdős József
20.30 Vasas–Újpest FC (Tv: M4) Vad II István
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia
Bognár Tamás
18.00 FTC–DVTK (Tv: M4)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Egy-egy gól, egy-egy pont: jó tempójú meccsen ikszelt a Videoton Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:53
Ezek is érdekelhetik