FTC: Nagyon örülök, hogy lezáródott ez a történet – Radó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.13. 19:34
Radó András örül, hogy végre megvan az új klubja, azt pedig külön megtiszteltetésnek érzi, hogy a Ferencvárosban folytathatja pályafutását. A 21 éves labdarúgó már vasárnap, korábbi csapata, a Haladás ellen bizonyítaná, hogy megéri a pénzét.

„Nagyon örülök, hogy lezáródott ez a történet, már nagyon hosszú ideje húzódott – nyilatkozta Radó András a fradi.hu-nak. – Óriási megtiszteltetés, hogy a Ferencvárosba tudtam igazolni. Abszolút mértékben bajnokesélyes a csapat, amelybe nyilván nehezebb lesz bekerülni, de azért jöttem ide, mert képesnek tartom magam rá.” fradi.hu-nak. – Óriási megtiszteltetés, hogy a Ferencvárosba tudtam igazolni. Abszolút mértékben bajnokesélyes a csapat, amelybe nyilván nehezebb lesz bekerülni, de azért jöttem ide, mert képesnek tartom magam rá.”

A céljairól a következőt mondta a 21 éves támadó: „A bajnoki cím, illetve a Magyar Kupa-címet is jó lenne megvédeni, egyénileg pedig az, hogy minél hamarabb be tudjam verekedni magam a csapatba. Azért jöttem ehhez a nagy klubhoz, hogy fejlődjek.”

Radó hamar visszatérhet Szombathelyre, hiszen a Fradi vasárnap a Haladás otthonában kezdi meg a bajnoki szezont.

„Nagyon pikáns meccs lesz, az első fordulóban rögtön a korábbi csapatommal találkozunk, de ilyen az élet. Ha pályán leszek, mindent megteszek majd annak érdekében, hogy győzelemhez segítsem a Ferencvárost.”

Az FTC új szerzeménye szerint a fővárosi csapatból könnyebben bekerülhet a válogatottba: „Azzal, hogy ide tudtam szerződni, nagyobb esélyt kaphatok erre, de ezt itt is a jó játékkal tudom kivívni, úgyhogy ennek megfelelően próbálok teljesíteni.”

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
3 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
14 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35