Felkészülés: kikapott orosz 2. ligás ellenfelétől a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.01. 18:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK felkészülési mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedett az orosz másodosztályú FK Gazovik Orenburgtól.

A Diósgyőr kezdő tizenegyében kapott helyet az új igazolások közül Halmai Ramon, Lipták Zoltán azonban nem lépett pályára. Az utánpótlásból felkerültek közül Balogh Alex és Icsó Zsolt is esélyhez jutott.

A nyári felkészülés során a DVTK még nem tudott mérkőzést nyerni, a szlovák Rimavská Sobotával és az osztrák Admira Wackerrel is döntetlent játszott, most pedig elszenvedte első vereségét is.

A szünetre már kétgólos előnybe került a csapat, a jól védő Ivan Radosnak a 10. és a 18. percben is a hálójából kellett kivennie a labdát. A Diósgyőr a 75. percben szépített, a Takács Tamással szemben elkövetett szabálytalanságot követően Egerszegi Tamás lőtt tizenegyesből gólt.

A 81. percben azonban újra betaláltak az oroszok, a 90. percben pedig Takács szépített, így kialakult a 3–2-es végeredmény.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy nagyon erős csapat ellen – mondta Bekő Balázs vezetőedző a dvtk.eu-nak. – A fiatalok többsége pályára lépett. Az elején egy picit meg voltunk illetődve, nem éreztük annyira a játék ritmusát. Később rájöttünk, hogy itt is lehet futballozni és meg lehet mutatni, mire vagyunk képesek. A második félidőben már gólokat is rúgtunk, összességében úgy érzem, hogy egy nagyon hasznos találkozón vagyunk túl.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

DVTK–FK Gazovik Orenburg (orosz II.) 2–3 (0–2)
DVTK:
Rados – Eperjesi, Csicsvári, Németh, Husic – Halmai (Egerszegi, 61.) – Balogh A. (Bognár I., a szünetben), Barczi, Boros, Icsó (Bacsa, 54.) – Takács
A DVTK gólszerzői: Egerszegi (75.), Takács (90.)

Legfrissebb hírek

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
Tegnap, 6:27

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.08.16. 14:52

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
2026.08.15. 17:58