Videoton: Jobb a Ligue 2-nél, anyagilag is megéri… – Casoni

2015.06.15. 09:43
Bernard Casoni, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton új vezetőedzője elárulta, anyagilag is megérte Magyarországra szerződnie.

Mint beszámoltunk róla, Bernard Casoni lett a Videoton új vezetőedzője, két évre írt alá a székesfehérváriakhoz. A francia szakember a L’Équipe-nek elmondta, milyen körülményekkel találkozott Magyarországon, most pedig elárulta, anyagilag is megéri neki a költözés.Bernard Casoni lett a Videoton új vezetőedzője, két évre írt alá a székesfehérváriakhoz. A francia szakember a L’Équipe-nek elmondta, milyen körülményekkel találkozott Magyarországon, most pedig elárulta, anyagilag is megéri neki a költözés.

„Gyorsan kellett döntenem, és mivel nem volt más ajánlatom, miután megnéztem a saját szememmel az edzőközpontot, és megismerkedtem a játékosokkal, azonnal bólintottam. Úgy voltam vele, miért ne?” – mondta Casoni a lephoceen.fr-nek, amely telefonon érte utol.

„Bár vélhetően Franciaországban senki sem ismeri a Videoton játékosait, nagyszerű futballisták vannak Fehérváron. Érdekes lehetőség ez számomra, eljuthatunk a Bajnokok Ligája csoportköréig, ráadásul anyagilag is megéri a váltás. A klub anyagi körülményei jobbak, mint egy erős francia másodosztályú együttesé” – tette hozzá a Székesfehérvárra szerződő szakember.

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 19:45

Székesfehérváron folytatja a Vasas korábbi támadója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.16. 13:15

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Németh Dániel mesternégyest szerzett, a Videoton kiütötte a Csákvárt

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 16:50
Ezek is érdekelhetik