Újpest: csatlakozik a csapathoz a volt Videoton-játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.22. 10:27
Új időszámítás kezdődik hétfőn Mohl Dávid életében, délelőtt Újpesten jelentkezik edzésre – mint azt már múlt héten jeleztük, a PMFC-től távozó futballista a lila-fehérekhez szerződhet.

A székesfehérvári születésű, korábban a Videotonban és a DVSC-ben is futballozó 30 éves Mohl Dávid zaklatott időszakon van túl, miután a télen kitették a pécsiek keretéből, és hónapokig egyedül tréningezett.

„Jó lenne már végleg lezárni ezt az időszakot – mondta Mohl Dávid. – Hétfőn a Megyeri úton kezdem meg az edzéseket, de ez közel sem jelenti, hogy azonnal aláírhatom az új szerződésemet. Továbbra is megállapodás köt a PMFC-hez, magam sem tudom, mikor és hogyan szabadulunk meg egymástól. Egyelőre annyi biztos, hogy kaptam egy papírt a pécsi vezetőktől, amely engedélyt ad rá, hogy bármelyik másik csapatnál gyakoroljak. Pécsen egyébként nem csak én vagyok ebben a kiszolgáltatott helyzetben, a legtöbb társam ugyanebben a cipőben jár."

MOHL DÁVID BŐVEBBEN IS NYILATKOZIK AZ ÚJPESTI LEHETŐSÉGRŐL A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Djordje Bicsanin (szerb, Cselarevo – Szerbia, próbajáték), Csiki Norbert (MTK), Mohl Dávid (PMFC), Javi Navas (spanyol, Valladolid B – Spanyolország, próbajáték), Radó András (Haladás), Stieber András (Győri ETO, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: Lombard Pápa)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik